Nem szabadott volna, hogy volán mögé üljön a fiatal, mégis megtette, ráadásul egy felnőtt jelenlétében.

Végül defektet kaptak, ami miatt bekövetkezett a baleset.

opera pillanatfelvétel 2022 03 19 221402 www.borsonline.hu
Forrás: Twitter

Egy 13 éves gyerek ült annak a kisteherautónak a volánja mögött, ami frontálisan belehajtott egy egyetemi sportolókat szállító furgonba. A horrorbaleset kilenc ember életét követelte, és mindkét jármű kigyulladt. Úgy tudni, a szörnyű tragédia egy kétsávos országúton történt, Új-Mexikó határának közelében.

A rendőrségi vizsgálat szerint a balesetet az okozta, hogy a teherautó bal oldali gumiabroncsa – ami pótkerék volt – kilyukadt. A tapasztalatlan fiatal valószínűleg emiatt elvesztette a jármű fölött az uralmát, és belehajtott a szemből érkező furgonba.

Az még egyelőre nem világos, hogy milyen gyorsan haladtak a járművek a becsapódás előtt – számolt be róla a BBC.

A balesetben hat egyetemi golfozó, valamint az edzőjük meghalt. A kisteherautó tinédzser sofőrje és utasa is életét vesztette. Két diák – akik Kanadából érkeztek- túlélte az ütközést, és stabil állapotban, de még mindig kórházban vannak.

A kisteherautó utasaként a 38 éves Henrich Siemens-t nevezték meg. A járművet vezető fiú nevét életkora miatt nem hozzák nyilvánosságra. Később a Délnyugati Egyetem is közzétette halottai névsorát: Tyler James (26) golfedző, Jackson Zinn (22), Karisa Raines (21), Travis Garcia (19), Laci Stone (18), Tiago Sousa (19) és Mauricio Sanchez (19).

borsonline

Hirmagazin.eu

ElőzőMegrázó részletek: Sürgősségi császárral született Czutor Zoli kislánya
KövetkezőHárom bőröndben, összesen 28 Millió dollár hagyta el Ukrajnát..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza