Ez a szívszorító történet egy 7 éves orosz kisfiúról szól, de bármelyik gyermekről szólhatna a világon, aki ilyen, vagy hasonló helyzetben éli mindennapjait..
A kisfiú folytonos megalázás, és bántás hatása alatt élt éveken keresztül, melyeket aztán végül nem tudott feldolgozni.
Íme a levél:
“A nevem Ivan, 7 éves vagyok.
Szeretem anyámat, és apámat, de nagyon félek tőlük. Gyakran bántanak engem, és nem értem, hogy miért. Ma reggel felébredtem, és elmentem iskolába, ott minden rendben volt.
Jól tanulok, a tanáraim szeretnek, és dicsérnek. Szeretem az osztálytársaimat, de nincsenek barátaim, éppen ezért szünetekben általában bent ülök az osztályban.
Senki nem akar velem barátkozni, azt mondták, hogy undorító vagyok. Nevetnek rajtam, mert minden nap ugyanazt a szakadt pólót, és farmert hordom. Egy nap az iskolából hazafele menet valaki megfogott, és belenyomta az arcom a hóba, majd azt mondta:
“Senki sem szeret téged, idióta”. Rúgott belém kettőt, majd elszaladt. Sírtam, nem azért, mert hideg volt, és megrúgtak, hanem azért, mert egyetlen barátom sem volt.
Anyám mikor hazaértem kiabált velem: “Hol voltál ilyen sokáig, miért vagy vizes, és koszos? Ma nincs vacsora, menj a szobádba, és maradj ott.”
Másnap az iskolában a legnagyobb álmunkat kellett lefessük, mindenki csillogó autókat, űrhajós utazást, sok vagyont rajzolt. Én egy boldog, és szerető családot festettem. Amikor kiálltam az osztály elé, mindenki nevetett rajtam, én pedig sírva könyörögtem, hogy ne nevessenek rajtam, hiszen egy szerető család a legnagyobb álmom.
Egy napon, amikor hazamentem az iskolából mondtam, hogy rossz jegyet kaptam. Anyám nagyon mérges lett, megragadott, és ledobott a földre, aztán apám még jobban elvert. Azután nem emlékszem hogyan, de a kórházban ébredtem fel. Kerestem a szüleimet, de nem voltak sehol. Az orvosok azt mondák, biztosan majd jönnek, legyek türelmes.
Két nappal később Iván belehalt sérüléseibe, a kis szíve megállt.
