Home Főhírek Külföld Külföld – A sátorból húzta ki áldozatát a medve

Külföld – A sátorból húzta ki áldozatát a medve

Illusztráció: Hirmagazin.eu

Az éjszaka közepén vonszolta ki a sátorból a grizzly az áldozatát, aki az amerikai Montana államban vesztette életét szerdán. A túrázó társai elkergették a vadállatot, de a megtámadott nő életét már nem tudták megmenteni.

Leah Davis Lokan hónapokig tervezte montanai kerékpártúráját. Kedden éjszaka az állam nyugati részén fekvő Ovandóban pihent meg nővérével és egy barátjával éjszakára, itt támadt rájuk a 180 kilogrammos óriás.

Az Európában honos barna medve amerikai nagy testvére először hajnali 3 órakor ébresztette fel a táborozókat, akik akkor megelégedtek annyival, hogy a sátrukból kitették és biztonságba helyezték az élelmiszereket, azután visszafeküdtek.

A térfigyelő kamerák tanúsága szerint a medve negyed óra múlva visszatért a helyszínre, akkor bánt el az alvó ápolónővel. A többieknek medveriasztó spray-vel sikerült elkergetniük az állatot, de útitársukon ezzel már nem tudtak segíteni.

A hatóságok szerdán helikopterrel próbálták felkutatni a grizzlyt, de nem lelték a nyomát. Most csapdákat állítanak fel a tyúkólak környékén, hogy ha visszatérne, el tudják fogni.

A helyszínelők rögzítették a grizzly DNS-mintáját, hogy azonosítani tudják a gyilkos medvét. Ha megtalálják, megölik, mivel biztonsági kockázatot jelent a lakosságra

– mondta el Greg Lemon, a halászati, vadvédelmi és nemzeti parki hivatal szóvivője.

A Glacier Nemzeti Park egész Kanadáig húzódik, és mintegy ezer grizzly otthona, mégis ritkán fordul elő végzetes medvetámadás. Az elmúlt húsz évben a mostanival együtt összesen hármat jegyeztek fel. 2001-ben egy jávorszarvast kibelező vadászt tépett szét egy anyaállat és két bocsa.

Valaha mintegy 50 ezer grizzly élt Észak-Amerika hegyvidéki területein, az 1900-as évek elejére azonban csaknem kipusztultak. A kihalás fenyegette fajt 1975 óta szövetségi törvény védi az Egyesült Államok kontinentális területén.

msn

Hirmagazin.eu

ElőzőSorosék pénzelik az LMBTQ-s gyermekpropagandát
KövetkezőMegint algásodik a Balaton, de nincs katasztrófa
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás