Gödöllő – Elsők között érkezett a Művészetek Házába, az elhunyt színművésznő, Pécsi Ildikó családja, köztük nagyobbik unokája, Csaba is, akivel halála előtt hosszú idő után egymásra találtak.
Ahogy korábbi cikkünkben is írtuk, Maros Gábor, Papadimithriu Athina, Bencze Ilona és Pálos Zsuzsa színművészek az elsők között érkeztek, őket követte Nemcsák Károly, Eperjes Károly, Hámori Ildikó és Szinetár Miklós is. A búcsúztató meghívott vendégeit L. Péterfi Csaba, a művésznő fogadott fia és a város polgármestere fogadta, kalauzolta a kijelölt ülőhelyekre. A pontosan 13 órakor kezdődő szertartáson Pécsi Ildikó hangja csendült fel: „küldök még egy mosolyt néked”.
Ildikó nem félt a haláltól, hitt abban, hogy van egy földöntúli élet, ahol találkozhat édesanyjával, Édesjó Lajosával, mert Nélküle már üres volt neki a földi élet.
Pálos Zsuzsa elmondta: „Drága Ildikó, a való életben csak harcos amazonnak neveztek volna, de a színpadon mindent alá kell rendelni a színészetnek, te mégis mindig segítetted a beteg, vagy anyagi gondokkal küzdő idős kollégákat. Küzdöttél értük a szakszervezetben” – szólította meg szeretett kolléganőjét Pálos Zsuzsa, aki Pécsi kimeríthetetlen energiájáról is beszélt: „Rendezett, játszott szervezett. Hihetetlenül optimista volt, ha valaki megszólította igazságérzete tombolni kezdett, szarkasztikus humorával helyre rakta a dolgokat. Harcolt értünk, a szakmánk megbecsüléséért, és lássátok, önmagáért már nem tudott harcolni.”
Papadimithriu Athina képtelen volt a fájdalomtól előre búcsúbeszédet írni. Elfúló hangon végig az elhunythoz intézte szavait: „Drága Ildikó, most azért állok itt, mert így szeretted volna, ide rendeztél. Nagyon jó volt veled együtt dolgozni. Olyan rendező voltál, aki szerette a színészt, kíváncsi volt a véleményére, a gondolataira. Engedted, hogy száz százalékig benne legyünk az előadásban. Ez a rendezésed, most nem igazán teszik. Megtiszteltetés, felelősségteljes feladat búcsúztatni téged, de én most is Neked akarok megfelelni, Veled akarok beszélni. – Itt ez a mesekönyv, amit 2003-ban – Réka lányomnak adtál, aki ott volt velünk a próbán. Nagyszerű ember vagy, egy ország szeretett, tele voltál energiával, szeretettel, optimizmussal. Akár magánéleti, vagy szakmai problémáink voltak, te egy szóval fel tudtál emelni minket a földről. Csak egy kicsit vagyok szomorú, mert most is elérted, amit akartál. Ott akartál lenni Édesjó Lajosod mellett és ott is vagy. Nagyon sokszor fogok tőled tanácsot kérni, figyelni a jeleket, amit küldesz. Tudom, hogy ott vagy nekem ezentúl is. Csak az fáj egy kicsit, hogy nem tudlak felhívni, mint eddig, nem röhögünk együtt, mint eddig. De tudom azt, hogy velem leszel ezután is – búcsúzott Athina, akit fogadott lányaként szeretett az elhunyt legenda.
Dr. Gémesi György polgármester a helyszínen lévő kolléganőnknek annyit mondott:
– Szomorú fél év volt ez a város számára, hogy elvesztettük először Szűcs Lajost, majd Pécsi Ildikót, de a hitem szerint ők ketten most együtt összekapaszkodva néznek le ránk. Közel ötven éve éltek itt, a gödöllőiek nagyon szerették őket.
A szertartáson a polgármester beszédet is mondott: „Fekete pohárban sárga kankalin, sokasodnak a halottjaink…” Kányádi Sándor versével búcsúztam nemrég Szűcs Lajostól, most ugyanezt teszem. Nem csak a rendkívül tehetsége színésznőre, hanem a gödöllői Pécsi Ildikóra szeretnék emlékezni, aki még tavaly is részt vett az általa alapított Erzsébet királynő szavalóversenyen. Bár a legnagyobb magyar művészekkel játszhatott együtt, mégsem okozott neki gondot, hogy itt ebben a teremben velünk, amatőr színészekkel is ezt tegye. Magam is részese lehettem néhány darabnak. Ildikót megismerhettem, mint embert, aki mindig és mindenütt segíteni akar, aki odaér az emberek szívéhez, lelkéhez. Emlékszem, egyszer arra kértem, hogy a gödöllői idősek otthonában lépjen fel, csak annyit kérdezett: hányra érjek oda? Amikor megérkezett, kért egy kávét és tíz percet, majd fél órán át nevettette az idős lakókat. Több mint ötven éves gyönyörű együttléte párjával, idén nyáron ért véget, de most újra együtt vannak…
Drága Ildikó, köszönök mindent, amit tőled kaptam, köszönöm kezdetben baráti, később testvéri kapcsolatunkat. A sebek begyógyulnak, az emlékek, egy kép, egy film mindig rólad fog szólni és itt maradsz nekünk – köszönt el sírástól elfúló hangon a város polgármestere.”
Egykori tanára, főiskolai osztályfőnöke, Szinetár Miklós is búcsúzott Pécsi Ildikótól:
„Amikor az ember öreg, akkor nagyon nehezen emlékszik, mi volt tegnap a múlt héten, de arra kitűnően, hogy mi történt 45, 50, éve. Ildikó, másodéves főiskolás volt, amikor az egyik órán csónakban evezett énekelt, táncolt. Major Tamás odajött hozzám, és azt mondta: Te, az a lány maga az élet! És ez így volt igaz. Később Várkonyi Zoltán is megállapította, hogy az a lány nagyon jó, talán a kritikusok megbocsátják, hogy nagyon szép is. Amikor Ildikó az Úrhatnám polgártában volt nagyszerű, megkérdezte: születésnapomon felköszöntenél? Persze felköszöntöttem. Az lenne az élet rendje, hogy ő búcsúztasson engem. Mégsem vagyok szomorú mert kerek, egész életet élt, hasznára volt másoknak, ezért így búcsúzom tőle: így kerek, így szép, így jó. Gratulálok.”
Galéria
