20.3 C
Budapest
2023. szeptember. 30. szombat

Köztiszteletben álló tudósok állítják, hogy 2029-re kapcsolatba kerülünk a földönkívüliekkel!

Dátum:

Megosztás:

Nagyon sokan foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy vajon van-e élet a Földön kívül. Egy friss tudományos kutatás most azt mutatta ki, hogy hamarosan érintkeznek velünk a földönkívüliek.

Amerikai filmek sokasága dolgozza fel azt a témát, hogy vajon mi lenne, ha egy földön kívüli civilizáció felfedezné az emberiséget, és idelátogatnának. A filmek többsége elkeserítő jövőt fest elénk: megpróbálják leigázni az emberi fajt, hogy az itt található erőforrásokat a maguk javára hasznosíthassák. Csupán néhány olyan produkció van, amelyben a lények békével jönnek. Úgy fest, hamarosan kiderül, mi az igazság, ugyanis a Kaliforniai Egyetem kutatói azt jósolták, hogy 2029-re felveszik a kapcsolatot velünk az idegenek.

A kép illusztráció. Fotó:  Bors

A NASA 2002-ben rádióhullámokat küldött a világűrbe, amely  a Pioneer 12 protokolljának a része volt. Ebben adatokat közöltek a Földről, és olyan információk vannak kódolva, amelyek lehetővé teszik egy fejlettebb faj számára azt, hogy a nyomunkra bukkanjanak, és felvegyék velünk a kapcsolatot. A sugárzott jelek jelenleg egy 27 fényévnyire található csillagot érhettek el, és a kutatók arra figyeltek fel, hogy valamivel érintkezésbe kerültek.

A legfrissebb hírek itt!

Az egyetem kutatói most abban reménykednek, hogy földönkívüliek fogták a jeleket, és hamarosan válaszolnak a hívásunkra. A vizsgálatok keretei között jelet küldtek a Voyager 1, a Voyager 2, a Pioneer 10, 11, valamint a New Horizont felé, hogy megnézzék, hogyan terjednek a hullámok. Ebből vonták le azt a következtetést, hogy dekódolva lettek a jelek. Ha pedig ez igaz, és az adott földönkívüli civilizációnak megvan a tudása arról, hogy kapcsolatba lépjenek velünk, akkor várhatóan 2029-re kaphatunk jelet tőlük.

A Voyager 1-re küldött jelek még nem értek célba, erre 2044-re lehet számítani. Ha 2044-ben dekódolják a jeleket, akkor legkorábban 2019-ben érkezhet meg a válasz. Számtalan jelet küldtünk már, bízván abban, hogy valaki felkeres bennünket, most pedig nagyon bíznak benne a tudósok, hogy végre előrelépés történhet a földönkívüli-ügyben – írja a DailyMail.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Váratlan dolgot tettek az oroszok éjjel, ez az ország sodródhat bele a háborúba

Lehetséges légtérsértést észleltek a román hadsereg radarjai péntekről szombatra virradó éjszaka, amikor Oroszország újabb légitámadást intézett a román...

Kiakadtak a rajongók Beckham tettén, amikor szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert…

David Beckham ismét megosztotta a követőit legújabb videójával, amelyen szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert. Éppen Victoria Beckham párizsi...

Milliókat keres ez a gyönyörű lány azzal, hogy a kerek fenekével lufikat robbant – fotó

Egy fiatal nő nem gondolta volna, hogy az egyik rajongója fura kérdéséből üzleti vállalkozást fog indítani, azonban mégis...

Egyre durvul a migránsőrület – képek, videó

Drótvágó, létra, bot, csőre töltött éles lőfegyver... – át akarnak jönni az illegális migránsok a kerítésen - írja...