Home Főhírek Gazdaság Közös bankszámlák: így kerülhetik el a vitát az örökösök

Közös bankszámlák: így kerülhetik el a vitát az örökösök

forrás: Kossuth Rádió/Napközben

Ma már nem szentségtörés házassági vagyonjogi szerződésről, végrendeletről beszélni, hiszen kisebb-nagyobb vagyonnal szinte mindenki rendelkezik. Az örökség, az öröklés, a hagyatéki eljárás azonban a gyászon, a temetési kiadásokon kívül számos egyéb kérdést vethet fel. A Kossuth Rádió Napközben című műsorában a bankszámlák feletti haláleseti rendelkezés szemszögéből vizsgálták meg a kérdést.

Átlagosan 120 ezer ember hal meg évente Magyarországon. Egynegyedük-egyötödük gondoskodik csak végintézkedésről. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a házasságoknak körülbelül a fele felbomlik, akkor még nagyobb szükség lenne végrendeletre – mondta Dr. Kató Zoltán ügyvéd, egyetemi adjunktus a műsorban.

Ha a végrendelkező mégis úgy dönt, hogy meghatározza, ki melyik vagyontárgyat, ingóságot, ingatlant örökölje utána, ebbe a körbe tartoznak bele a bankszámlák, az értékpapírszámlák és a megtakarítások is, akkor a viták elkerülése végett hivatalosan kell rendelkeznie erről – tette hozzá.

Közös bankszámlák: így kerülhetik el a vitát az örökösök
Illusztráció. Forrás: Shutterstock

 

A közjegyzői határozatra hónapokat, akár fél évet, vagy még többet is kell várni. A hátrahagyott bankszámlát ilyenkor zárolják, és nem lehet hozzáférni. Pedig a temetés költségét akár néhány napon belül is ki kell fizetnie a házastársnak. Olykor adminisztrációs hiba miatt pedig több hónappal csúszik a pénzhez való hozzáférés, az utánajárásra fordítandó időről és költségekről nem is beszélve.

Ahány számla, annyi szabály

A házastársak közötti közös lakossági folyószámla esetében két tulajdonos van. Egyikük halálesetekor a számlán lévő pénz fele nem képezi a hagyaték részét, a vélelem szerint fele-fele arányban osztoznak. A kérdéses pénztömeg jogi sorsa csak az örökhagyó esetében merül fel, a másik fél pedig továbbviheti a bankszámlát a saját részével – magyarázta Dr. Kató Zoltán.

Társkártya esetében a számlatulajdonos rendelkezési jogot, vagy valamilyen korlátozott jogot adott korábban a folyószámla fölött valakinek, így erre eltérő szabályok vonatkoznak.

Az értékpapírszámla esetében, ahol részvényekkel, befektetési jegyekkel és egyéb pénzügyi termékekkel lehet kereskedni, nem lehet közös számlatulajdon. Elhalálozás esetében ezért meg kell várni a hagyatéki eljárást – mutatott rá.

Előre kell gondolkodni

Bonyolítja a helyzetet az is, hogy a bank hivatalosan mikor értesül a folyószámla tulajdonosának haláláról. Lehetnek olyan bankkártyák vagy PIN-kódok is, amelyeket akár harmadik személy is ismerhet. Ezen problémák nagyon sokszor merülnek fel a gyakorlatban – figyelmeztetett.

Nagyon sokféle pénzügyi, vagy bankszámla jellegű szerződést lehet kötni, amelyek sorsa az öröklésnél eltérő, ezért már a megkötésükkor érdemes körültekintően tájékozódni.

A szerződéskötéskor meg lehet jelölni, hogy a halálesetnél ki juthat hozzá a számlán található pénzhez. Ha történik ilyen megjelölés, akkor az összeg nem lesz a hagyaték része, és öröklési illetéket sem kell fizetni utána – hívta fel a figyelmet az ügyvéd.

Nem évül el

Dr. Kató Zoltán emlékeztetett rá, hogy az öröklés joga nem évül el. Az öröklés nem akkor következik be, amikor a hagyatékot átadják, hanem a halál pillanatában. Ha valakit kihagynak a hagyatékból, de jogosult lenne örökségre, póthagyatéki eljárásban érvényesíteni a jogát.

Az Ön böngészője nem támogatja a hanganyag lejátszását!

 


Hallgassa meg a műsort!

 

Exit mobile version
Megszakítás