3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekKözfelháborodásnak "örvend" Nánási Pál és felesége balatoni kisboltja..

Közfelháborodásnak „örvend” Nánási Pál és felesége balatoni kisboltja..

Emiatt váltott ki óriási közfelháborodást a kisbolt.

Ördög Nóra és Nánási Pál hatalmas lendülettel, fáradtságot nem tűrve, munkát nem kímélve a nyilvánosság kíváncsian figyelő szempárjai előtt nyitották meg balatoni kisboltjukat. Mondhatjuk, hogy bejött nekik az üzlet, az emberek reggeltől estig tódulnak a boltba. Ehhez feltehetően ismertségüknek is köze van.

Talán túl jól is sikerült az üzlethelyiség felfuttatása, mert az apró balatoni település még apróbb utcájába kocsival érkeznek a legtöbben. Viszont elférni nem nagyon tudnak, kiépített parkoló nincsen ennyi látogató számára, így mindenki ott áll meg, ahol éppen tud, az utca két oldalán. Ráadásul a sebességkorlátozást sem tartják be.

A lakóknak ebből lett elegük, már gyermekeiket is féltik kiengedni a száguldó kocsiforgalom miatt. Így tiltakoznak egy Instagram-csoporton belül:

– Nem értjük, hogy üdülőövezetben miért kellene elviselnünk ekkora forgalmat. Tavaly a környéken óránként ha két autó ment át, sokat mondunk. Soha nem volt gond a parkolással, a zajjal. Legtöbbünk gyerekkora óta itt nyaral, generációk nőttek fel itt békésen, az utcán biciklizve, tollasozva. A gyerekek egyedül mentek a kisboltba kalácsért, tejért vagy épp szúnyogriasztóért, ha kellett. Most ott tartunk, hogy a gyerekek egyedül az üveggyűjtőig sem tudnak elmenni, mert percenként autók száguldoznak 30 helyett 60-al, vagy épp sehova sem nézve parkolnak ki-be az autók. Többször a szerencsén múlt, hogy agy autó nem ütött el egy biciklist, vagy minket– írták a lakók.

Panaszukat már az önkormányzatnál is jelezték.

Másik probléma, hogy az autók a gondosan rendbetett kertet is tönkreteszik.

– A folyamatos autó- és emberforgalom komoly zajterheléssel is jár, a pihenéshez való jogunkat sérti. Mivel elfogyott a türelmünk, mindent meg fogunk tenni, hogy az autósforgalom megszűnjön a környező utcákban, és mi ismét pihenhessünk Balatonakarattyán.

A boltban egyébként tényleg mindig teltház van, de Nóra és Pali is többször felhívta már vásárlóik figyelmét az utca végén lévő parkolóra, és kérték őket, hagyják ott az autóikat – írja a Bors.

Bors

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work