Home Tudástár Jog, jogszabályok, törvények, törvényváltozások Közérdekű: Videóval segíti az eÁFA rendszerének használatát a NAV

Közérdekű: Videóval segíti az eÁFA rendszerének használatát a NAV

Adó Online

Már bizonyított a január 1-jén debütált eÁFA-rendszer. Könnyebbé tette az adózást, csökkentette az adminisztrációt, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendelkezésre álló adatok megismerhetőségének biztosításával az eÁFA rendszerét használóknál még az ellenőrzés valószínűségét is csökkentheti. A NAV most két újabb videóval segíti a vállalkozásokat a webes felület használatában, írja honlapján a hivatal.

Egyre népszerűbb az eÁFA-rendszer, amelyet január óta eddig már több mint 70 ezer adózó használt. A webes felületre pedig több mint 248 ezer alkalommal léptek be.

A fél éve működő eÁFA-rendszer a könyvelők munkáját is megkönnyíti, hiszen több, eddig manuális folyamatot képes kiváltani, így jelentős idő spórolható meg az áfabevallási időszakban. Fontos változás, hogy július 1-jétől már elérhető az önellenőrzési funkció is. A NAV folyamatosan bővíti az áfabevallással kapcsolatos szolgáltatási repertoárját, így például további hibavizsgálatok bevezetésével, illetve azzal, hogy 2025. január 1-jétől a jogutódlással, soron kívüli bevallási kötelezettséggel érintett adózók is elkészíthetik áfabevallásukat az eÁFA-rendszerben. A jövőbeni tervek között szerepel továbbá a közösségi összesítő nyilatkozatnak a rendszerben elkészíthetősége is.

Az eÁFA webes felületén az adóhivatal visszamutatja az online számla rendszeréből érkező számlák, az online pénztárgép rendszeréből származó nyugták és egyszerűsített számlák, illetve a harmadik országból importált áruk vámkezelése során készített vámáru dokumentumok (határozatok) adatait. Ezek szerkesztésével, a különböző adózói döntések meghozatalával, és a NAV rendszereiben nem megtalálható, de az adózók rendelkezésére álló adatok pótlólagos bevitelével, összeállítható a bevallás. A webes felület alkalmazása a kevés bizonylattal rendelkező adóalanyok számára nyújt jelentős segítséget. A nagyobb bizonylatszámmal és bonyolultabb adózási döntésekkel érintett vállalkozások számára azonban a gép-gép kapcsolat alkalmazása célszerűbb.

Az áfa az egyik legösszetettebb adófajta, amellyel kapcsolatos bevallási kötelezettség teljesítéséhez jelentős segítséget nyújt a NAV eÁFA-szolgáltatása, amit minden vállalkozásnak érdemes megismerni, és használni. A NAV az eÁFA webes felületének használatához a működést bemutató kézikönyvön kívül videókkal nyújt gyakorlati segítséget, amelyek száma folyamatosan bővül.

Az eÁFA

Adókód-megtekintés, szerkesztés vámhatározat

Adókód megtekintése, szerkesztése OPG-nyugták 

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőFigyelem! Adathalász csalók élnek vissza a BKK nevével és ajánlanak utazási kedvezményeket!
KövetkezőFontos bejelentésekre készül ma Lázár János, ilyen lesz az új KRESZ
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás