13.5 C
Budapest
2024. május. 6. hétfő
HomeFőhírekGazdaságKözérdekű információ! Állami támogatás hosszú ideje állást keresők foglalkoztatásához..

Közérdekű információ! Állami támogatás hosszú ideje állást keresők foglalkoztatásához..

A tartós álláskeresők elhelyezkedését segíti az 1,7 milliárd forint hazai forrásból megvalósuló program, amelyre hétfőtől lehet jelentkezni – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára ma az M1 aktuális csatornán.

Az átlagosnál komplexebb segítségre van szükségük a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévő álláskeresőknek, egyebek mellett az alacsony képzettségűeknek, a 24 év alattiaknak vagy az 50 év felettieknek, akik egy vagy két éve regisztrált álláskeresők.

Az államtitkár ismertette: az új pilot program első három hónapja a munka kipróbálása, amelynek során a résztvevők komplex segítséget kapnak a beilleszkedéshez. Ebben az időszakban a munkavállaló foglalkoztatásához havi 200 ezer forintig bértámogatás is igénybe vehető, ezen túl a munkavállaló havi 53 ezer forint munkában maradást ösztönző juttatásban is részesülhet.

Ha a munkáltató legalább öt hátrányos helyzetű álláskeresőt foglalkoztat, akkor a program keretében az őket segítő mentor bérköltségét is támogatják, 375 ezer forintig. Az álláskereső alkalmassága, illetve további foglalkoztatása esetén a munkaadó újabb 6 hónapig megkaphatja a bértámogatást, a munkában maradást ösztönző juttatás pedig 67 ezer forintra nő. Emellett a mentorok munkájának támogatásához is nyújtható minden munkavállaló után havi 100 ezer forint – közölte Czomba Sándor.

Az 1,7 milliárd forint 500-600 ember bevonását teszi lehetővé, de a program működésének értékelése után, annak sikeressége esetén szélesítik majd a lehetőséget – jelezte az államtitkár.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work