Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Közép-Európa legmodernebb csillagdája épül a Bükk kellős közepén

A közel egymilliárd forintból felépülő, egyszerre tudományos és turisztikai fejlesztés 700 négyzetméteren jön létre a bükki csillagoségbolt-parkban.

Közép-Európa legmodernebb csillagászati látogatóközpontja épül Répáshután – mondta el Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos a decemberben bejelentett beruházás részleteit ismertetve. A Bükki Nemzeti Parkban Magyarország harmadik, turisztikai szempontból is komoly vonzerőt képviselő csillagdája épül meg az annak 990 millió forintos támogatásáról szóló kormánydöntés nyomán.

A több mint 20 hazai csillagda közül ma még csak a zselici és a bakonybéli működik hasonló elvek szerint – tette hozzá a kormánybiztos. Hozzátette, utóbbi a község teljes arculatát átalakítva páratlan fellendülést hozott Bakonybél környékén, és ezt várják a répáshutai létesítménytől is.

5D-s univerzum hozza testközelbe a világűrt

Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park igazgatója az eseményen közölte: a terveik szerint 2019 őszére elkészülő, csaknem 700 négyzetméteres bemutatótérrel rendelkező látogatóközpont több kisebb távcső mellett egy 50 centiméter átmérőjű főteleszkóppal rendelkezik majd, mely tudományos megfigyelésekre is alkalmassá teszi.

Emellett a fényről szóló interaktív kiállítás, valamint egy meteorit-gyűjtemény varázsolja egyedivé. A komplexum legkülönlegesebb élményét az úgynevezett 5D-s univerzum nyújtja majd, amely a virtuális valóság segítségével érzékelhető közelségbe hozza a világűrt és az űrutazást.

Szólt arról is, hogy az építészetileg is a korszerűségre és fenntarthatóságra törekvő csillagda előre láthatólag 9 alkalmazottat foglalkoztat és az előzetes becslések szerint évente legalább 37 ezer látogatót fogad majd.

A modern korban ez a beruházás erősítheti meg a környék gazdaságát

Rónai Kálmánné emlékeztetett: a Bükk szívében találták meg a megfelelő fényszennyezés-mentes helyszínt a beruházáshoz, melynek előkészítése során a Kaptárkő Egyesület felmérései nélkülözhetetlen adatokat szolgáltattak ahhoz, hogy a nemzeti park – Magyarországon harmadikként, a Zselic és a Hortobágy után – tavaly nyáron kiérdemelje a csillagoségbolt-park címet a Nemzetközi Sötétégbolt Szövetségtől (IDA).

Erdős Tamás, Répáshuta polgármestere a tájékoztatón aláhúzta: régi terv válik valóra ezzel a projekttel, melyhez a 230 éve létező Répáshuta ideális feltételeket biztosít. A község hajdani mesterségeinek zöme – mészégetés, szénégetés, üvegfúvás – mára feledésbe merült, ám reményeik szerint ezek emlékének megőrzését és bemutatását, valamint a környék gazdasági megerősödését is szolgálja majd a beruházás.

Forrás: magyarepitok.hu

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás