Home Főhírek Gazdaság Közel kétmilliárdos beruházás Jászberényben (Olvasd el és nézd meg!)

Közel kétmilliárdos beruházás Jászberényben (Olvasd el és nézd meg!)

Fotó: NGM

A legfontosabb feladatunk, hogy olyan módon emeljük a gazdaság versenyképességét, hogy az elérje a kis- és középvállalkozásokat is – jelentette ki Varga Mihály a Ferro-Press Fémipari Szolgáltató Kft. kapacitásbővítő fejlesztésének bejelentésekor Jászberényben.

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a legfejlettebb ipari országokhoz csak akkor tudunk felzárkózni, ha vannak olyan nagyvállalataink, amelyek világszínvonalon teljesítenek, ugyanakkor az általuk képviselt magas technológiai szint megjelenik a kisebb vállalkozások működésében is.

Fotó: NGM

 

A tárcavezető emlékeztetett: a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program az egyik igen jó eszköz ahhoz, hogy a kormány hozzájáruljon a hazai nagyvállalatok fejlődéséhez.

Fotó: NGM

A kabinet az idei évtől kiterjesztette a támogatottak körét az építőipar területére, illetve azokra a kis- és középvállalkozásokra is, amelyek ezzel a segítséggel érhetik el a nagyvállalati méretkategóriát. Nem változik azonban, hogy a program keretében a kormány azokat a beruházásokat támogatja, amelyek, új technológiák bevezetését, illetve kapacitásbővítést jelentenek, és így kimutathatóan emelik a vállalat versenyképességét, tehát a költségvetés számára is mérhető adó- és járulékbevétel növekedéssel járnak.

Fotó: NGM

Varga Mihály kiemelte: a program eredményes, hiszen 2015-ös indulása óta 2017-ig a kormány ebből a forrásból 37 milliárd forint támogatást nyújtott, ami közel 70 cég 92 milliárd forint értékű fejlesztését segítette megvalósítani. A nemzetgazdasági miniszter a Ferro-Press Kft. fejlesztését értékelve elmondta: a vállalat beruházása, amely technológiakorszerűsítést tesz lehetővé tökéletesen illeszkedik a beruházás ösztönzési program céljaihoz. Az 1,8 milliárd forint értékű kapacitásbővítést 490 millió forinttal segíti a kormány.

Forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium

ElőzőMeghasadt az ég a rejtélyes 51-es körzet közelében
KövetkezőKépzési központot indít a Szent Margit Kórház
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás