Home Uncategorised Közel hatszáz holttest az iraki Tikrít közelében talált tömegsírokban

Közel hatszáz holttest az iraki Tikrít közelében talált tömegsírokban

hirmagazin 2015 06 11 084803

Közel hatszáz ember földi maradványaira bukkantak eddig az észak-iraki Tikrít közelében nemrég feltárt tömegsírokban. A halottak valószínűleg mindannyian az Iszlám Állam (IÁ) áldozatai, akikkel a dzsihadista szervezet még tavaly nyáron végezhetett – közölték a hatóságok szerdán.

„Ötszázkilencvenhét mártír földi maradványait exhumálták” – mondta sajtótájékoztatóján Mohamed al-Bajáti iraki emberi jogi miniszter.

Szakértők szerint az áldozatok feltehetően azok közé a katonák közé tartoztak, akik a várostól északra fekvő Camp Speicher légitámaszponton szolgáltak, és akik 2014 júniusában elhagyták állomáshelyüket, majd az IÁ fogságába estek.

Az Iszlám Állam a maga részéről tavaly június közepén azt állította, hogy a támaszpont 1700 katonájával végzett. A Human Rights Watch nevű nemzetközi emberi jogi szervezet szeptemberben ennél alacsonyabbra tette az áldozatok számát: értesülései szerint a támaszpont katonái közül legkevesebb 560-at gyilkoltak meg, de az sem kizárt, hogy 770-et.

Az iraki biztonsági erőknek április elejére sikerült visszafoglalniuk Tikrítet a szélsőséges iszlamistáktól. Azóta a hatóságok halottkémek bevonásával több tömegsírt is feltártak az észak-iraki városban. Az exhumált halottak közül sok katonai egyenruhában volt.

Forrás: metropol; Kép: Google illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

 

Exit mobile version
Megszakítás