Komoly partnerség születhet a két hatalom között.

Benyújtotta az orosz parlament alsóházához az Oroszország és Észak-Korea (KNDK) közötti átfogó stratégiai partnerségről szóló szerződés ratifikálásáról szóló törvényjavaslatot Vlagyimir Putyin orosz elnök, a dokumentum hétfőn jelent meg a törvényhozási kamara elektronikus adatbázisában.

A szerződés negyedik cikke kimondja, hogy ha az egyik fél ellen egy másik állam vagy több ország fegyveres támadást intéz, és háborús állapotba kerül, akkor a másik fél azonnal katonai és egyéb segítséget nyújt neki, minden rendelkezésre álló eszközzel, és ezt az ENSZ Alapokmányának 51. cikkével, valamint Oroszország és a KNDK törvényeivel összhangban fogja megtenni.

A nyolcadik cikk értelmében a felek mechanizmusokat hoznak létre olyan közös tevékenységre, amelynek célja a védelmi képességek megerősítése és a háború megelőzése, valamint a regionális és nemzetközi béke és biztonság biztosítása. Putyin és Kim Dzsongun észak-koreai vezető június 19-én, Phenjanban írta alá a szerződést. A dokumentum az Oroszország és Észak-Korea közötti, 2000. február 9-i barátsági, jószomszédsági és együttműködési alapszerződést hivatott felváltani. Az új megállapodás a ratifikációs okmányok cseréjének időpontjától lép majd hatályba, és határozatlan időre szól.

Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető (Fotó: AFP)

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőBorzalmas videón a diákokat szállító busz halálos balesete – videó (18+)
KövetkezőSzijjártó Péter szerint óriási baj van
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza