16.3 C
Budapest
2022. május. 21. szombat

Következmények nélkül maradhatnak az öngyilkosságok a Soros-féle Amnestynél

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Ahogy az Origo is beszámolt róla, a Soros-birodalom egyik zászlóshajójaként közismert Amnesty International (AI) nevű bevándorláspárti álcivil szervezet két munkatársa tavaly öngyilkosságot követett el, mert nem bírták már elviselni a szervezetben tapasztalható zaklatást, a nyilvános megszégyenítést, és a faji, etnikai, nemi, illetve szexuális orientáció miatti folyamatos diszkriminációt.

 

Az Amnesty ellen külső vizsgálatot rendeltek el. Először úgy tűnt, hogy ebbe könnyedén belebukhatnak az AI csúcsvezetői, így már fel is ajánlották a lemondásukat. Az kiderült, hogy nem kell értük aggódni, hiszen a sorosista szervezet főtitkára már közölte, hogy valószínűleg nem fogadja el a lemondásokat. Soroséknál az ilyen jellegű súlyos visszaélések ugyanis következmények nélkül maradhatnak.

A vizsgálatot az Amnesty International két munkatársának a halála váltotta ki.

A 30 éves Gaetan Mootoo 2018 májusában végzett magával,munkahelyi nyomásra panaszkodó búcsúlevelet hátrahagyva, a 28 éves Rosalind McGregor, a szervezet genfi munkatársa pedig2018 júliusában lett öngyilkos.

Az Amnesty International logója. FORRÁS: SHUTTERSTOCK

Az öngyilkosságok miatt külső vizsgálatot rendeltek el a sorosista álcivil szervezet ellen.

A vizsgálat során készült, 56 oldalas jelentés megállapította, hogymérgező a munkakörnyezet, a munkatársak zaklatásnak, illetve nyilvános megaláztatásnak vannak kitéve, a faji, nemi, etnikai és szexuális orientáció miatt folyamatos a diszkrimináció, továbbá fenyegető, káromkodásokkal teli kijelentéseket tettek a vezetők.

Fajgyűlölő és szexista incidensekre is sor került.

Ezek és ehhez hasonló jellegű hatalmi visszaélések vezettek a munkatársak öngyilkosságához.

A jelentés alapján a szervezetnek a problémák megoldására tett erőfeszítései „ideiglenesek, viszonylagosak és alkalmatlanok” voltak,a felső vezetők pedig tájékozatlannak, alkalmatlanok és érzéketlenek.

Belső vizsgálat persze nem történt, hiszen Soroséknál a visszaéléseket igyekeznek gondosan eltitkolni a közvélemény elől.

Ennek ellenére a külső vizsgálat és az ezt követő hatalmas nemzetközi felháborodás miatt a szervezet kutatási részlegének, a főtitkár hivatalának, az adománygyűjtő részlegnek, az általános műveleti osztálynak, a személyzeti és szolgáltatási osztálynak, a jogi osztálynak, valamint a kampány- és kommunikációs részlegnek a felső vezetői közös levelükben elismerték, hogy „osztoznak a felelősségben a feszült és bizalmatlan légkörért”, ezért felajánlják a lemondásukat.

A levél keltezési dátuma február 21.

Az Amnesty International főtitkára, Kumi Naidoo főtitkár persze nemsokára megnyugtatta a sorosista szervezet felső vezetőit, mondván, hogy valószínűleg nem fogadja el a lemondásokat,de elsődleges feladatának tekinti a bizalom helyreállítását.

Kumi Naidoo. FORRÁS: AFP/GULSHAN KHAN

„Veszélyes időket élünk, és az Amnestyre nagyobb szükség van, mint valaha” – írta ironikus hangvételű közleményében a dél-afrikai állampolgárságú Naidoo.

Magyarána Soros-birodalom egyik zászlóshajójának a berkein belül történtek büntetlenül maradhatnak, így kijelenthetjük, hogy az Amnesty egy következmények nélküli szervezet.

A pénzosztónál is hasonló problémák voltak Soroséknál

Az Origo korábban megírta, hogy a bevándorláspárti Soros György szervezeteiben is voltak gondok a munkakörülményekkel. 2017 végén a munkavállalói értékelésekkel, fizetési információkkal és interjútippekkel operáló Glassdoor.com-onössztüzet zúdítottak saját munkahelyükre a Soros-féle Open Society Foundations (Nyílt Társadalom Alapítványok) alkalmazottai.

Soros György. FORRÁS: ORIGO

Többek között az derült ki, hogy az itt dolgozók ugyan csábító, az átlagember számára elképzelhetetlenül magas fizetéseket vihetnek haza, ingyen ebédet kapnak, ugyanakkor diktatórikus vezetőket és bürokratikus rendszert kell elviselniük.

Egyikük kifogásolta, hogya vezetők közül sokan régóta vannak pozícióban, és szerinte diktatórikus eszközökkel irányítanak.

Azt követelte, hogy cseréljék le a jelenlegi, idősebb vezetőket fiatalabbakra, akik hitelesebben tudják képviselni a szervezet értékeit és küldetését.

Többen kiemelték, hogy kevés kivételtől eltekintvea szervezet vezetői nem rendelkeznek szakmai tapasztalattalés szervezeti intelligenciával az alapítvány fenntartásához.

Forrás: Origo

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Rommá törte a Porschét Nyíregyházán, miközben menekült a rendőreink elől – képek, videó

Igazoltatni akarták a Panamera sofőrjét, aki inkább a gázba taposott. A nyíregyházi rendőrök május 17-én délután Nyíregyházán akarták igazoltatni...

Orbán Viktornak üzent a Greenpeace: Elég a véres olajból! .. – Szólj hozzá!

A szervezet csütörtök éjjel a Képviselői Irodaházra vetített óriási feliratot. Az Oroszország agressziója elleni közös uniós fellépést akadályozza azzal...

Frissítés a lajosmizsei balesetről – a 70 éves néni belahalt sérüléseibe a kórházban..

Halálra gázoltak egy nyugdíjast Lajosmizsén Egy 70 éves asszony halt meg Lajosmizsén, miközben egy várakozó autó mögött állt, amelynek...

Gázolás az 5-ös főúton, Lajosmizsén: a jármű alól emelték ki az áldozatot..

Baleset történt Lajosmizsénél, elgázoltak egy gyalogost. Parkoló autóba bepakoló embert ütöttek el az 5-ös főúton, Lajosmizsén a Dózsa György...