MOZ_0365

 

Igazi fesztiválhangulat szeptemberben a Shell Kamion EB-n

Alig két hónap múlva szeptember 5-6-án Magyarországra érkezik a Kamion Európa-bajnokság és Fesztivál. Kiss Norbi Európa-bajnokunk Kovács Ákossal melegített a nagy összecsapásra a Kiskunlacházi Repülőtéren.

„Sosem gondoltam volna, hogy ilyen élmény egy versenykamionban ülni. Az autóversenyzés egy kicsit komolyabb szakma, mint ahogy azt én elképzeltem. Norbi akkor is a gázra taposott, mikor én már két lábbal nyomtam volna a féket. Nem mondom, hogy nem féltem, jobban örültem volna, ha az 5,5 tonnás csoda inkább álló helyzetben marad, de így utólag elmondhatom, hogy fantasztikus élmény volt. Nagyon köszönöm neki ezt a nem mindennapi lehetőséget, ígérem, a koncerten cserébe felhívom a színpadra vokálozni. Én egyébként teljesen visszafogott sofőr vagyok, nagypapás tempóban haladok az utakon, utálok rohanni. Ha tehetem, benyomok egy hangjátékot, így igazából autózás közben is olvashatok” – mesél élményeiről és vezetési szokásairól Ákos.

MOZ_0463

„Utoljára 25 évvel ezelőtt rendeztek kamionversenyt Magyarországon. Mivel a sorozat címvédője magyar, ezért teltházas futamokra számítunk, és arra készülünk, hogy igazi fesztiválhangulat kerekedik majd a magyar pályán. Szombaton és vasárnap egy – egy időmérő edzést és két-két futamot szurkolhatnak majd végig a kilátogatók. Az Európa-bajnokság a kamionversenyzés csúcskategóriája. A látványos, a teljesítményeket és méreteket tekintve rendkívüli eseményen egyszerre több mint 20.000 lóerővel dübörögnek majd a versenypályán a 12.000 cm3-s dízelmotorokkal hajtott, egyenként 1100 LE-s, 5,5 tonnás kamionmonstrumok. A kedvező árú belépőjegyek pedig nem csupán a nézőtérre szólnak: a rajongók a paddockban testközelből tekinthetik meg a kamionokat valamint a csapatok előkészületeit” – beszélt a nagyszabású eseményről Major György, főszervező.

Major Benedek, a világ legfiatalabb ex-kamionversenyzője hozzátette, hogy a Kamion EB betétfutama a Swift Cup Europe, amely a gokartozás után belépőkategóriás versenyzési lehetőség, kiváló terep a versenyzési tudás megszerzésére, megmérettetésre és fejlődésre. Ezt követően például a Lotus lehet egy szintugrás, majd ezeken a nemzetközi lépcsőfokokon is végighaladva válhat a fiatalokból profi kamionversenyző. Rengeteg tapasztalat megszerzése után.

MOZ_0244

„Nagyon örülök, hogy szeptemberben végre hazai pályán is megmutathatom, hogy mit tudok kihozni a kamionból. Magyar közönség előtt versenyezni mindenképp fantasztikus érzés lesz, szeretném első helyekkel meghálálni majd a szurkolói támogatást. A kamionsport meglehetősen háttérbe szorult az utóbbi években, így ezek a sikerek arra is kitűnőek, hogy felélesszék és megkedveltessék az emberekkel ezt az izgalmas sportot. Jelenleg a versenyt több mint 70 ponttal vezetem, így egyre közelebb jutok ahhoz, hogy megvédjem a tavalyi Európa-bajnoki címem, ezért mindent meg fogok tenni. A hungaroringi pálya nem csak a vezetési stílusomnak, de a járművemnek is fekszik, így rendkívül optimistán állok a hazai versenyhez” – mondta Kiss Norbi, Európa-bajnok kamionversenyző.

Szeptember 5-6. között természetesen nem csak a kamionsport szerelmeseinek érdemes kilátogatni a Hungaroringre, számos izgalmas program várja majd a gyermekeket, családosokat is. A 25 év után újra Magyarországra érkező Kamion EB és Fesztivál szórakoztató játékokkal és hangulatos koncertekkel kedveskedik az érdeklődőknek. Kitelepül a Tropicarium és az Állatkert, a Csodák Palotája, valamint kézműves foglalkozásokkal várja a kicsiket a Kidsoasis. Míg a gyermekek az Alma Együttes dallamaira táncolhatnak majd, addig a nagyobbak szeptember 5-én este a popikon, Ákos nagykoncertjén bulizhatnak.

„Hatalmas élmény lesz a Hungaroring színpadán koncertezni, igazi gigashow-val készülünk. Olyan nemzetközi színvonalú produkciót raktunk össze, amely mind dramaturgiailag, mind technikailag tökéletesen összeállított. Lesznek 20 évvel ezelőtti slágerek, mostani dalok, és a külföldi közönségnek kedveskedve olyan előadók szerzeményeit is belecsempésztük a saját dalainkba, amelyekre gimnazista korunkban megőrültünk. Például felcsendül majd egy Depeche Mode szám az „Ilyenek voltunk”-ba beépítve” – árult el néhány részletet a koncertről Ákos.

[espro-slider id=31702]

 

További részletek és jegyvásárlás:

http://www.kamionfesztival.hu

http://www.gpticketshop.hu/ETRC__Kamion_EB.html

http://www.akos.hu/