Hirmagazin
Image default
Életmód hírek

„Köszönöm, hogy imádkoztak értem!” – Törőcsik Mari a Blikken keresztül üzent utoljára a rajongóinak, amelyet médiánk, a Hirmagazin.eu is megírt akkor..

Törőcsik Mari két héttel ezelőtt még lapunkkal üzent a rajongóknak.

Törőcsik Mari péntek hajnalban, hosszú betegeskedés után, életének 86. évében elhunyt. A színésznő az elmúlt hat hetet kórházban töltötte, ahová tüdőgyulladás miatt került be.

Mindenki ezt olvassa most!

A színésznő két héttel ezelőtt még a Blikken keresztül üzent a rajongóinak.

Köszönöm, hogy imádkoztak értem! Sokat jelent az emberek szeretete, tudom, hogy rengetegen szeretnék – és hisznek is abban –, hogy felgyógyuljak.

Szerencsére már jobban vagyok, bár még nem engedtek haza a kórházból, de javulnak az eredményeim. Remélhetőleg az ünnepek után már újra otthon lehetek” – mondta lapunknak Törőcsik Mari. Bár akkor még úgy tűnt, a művésznő felépül és hazamehet, sajnos nem így lett.

Április elején még a színésznő volt férje és legjobb barátja, Bodrogi Gyula is örült, hogy Törőcsik Mari állapota javulni kezdett. A színész hosszas kihagyás után beszélhetett vele. „Már korábban is mondták, hogy jobban van, de nem tudtunk telefonon beszélni. Ezért gondoltam azt, ha igazán jól lesz, akkor maga mondja majd el. Nagyon örültem, hogy hallottam a hangját, el is érzékenyültem, megkönnyeztem. Jó volt beszélni vele, remélem, hamarosan kiengedik és akkor meglátogathatom” – mondta a lapunknak akkor Bodrogi.

blikk

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Emelkednek nyártól a BKK-jegyárak és érkezik egy új, kiegészítő jegy

Géza

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 22-én az Ő névnapjukat és a március 22-én születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás mára, orvosmeteorológia mára, pollentérkép mára, országos pollen-naptár, időjárási előrejelzés 30 napra.. Legyen szép napotok!

Kovács Karolina

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 21-én az Ő névnapjukat és a március 21-én születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás előrejelzés mára, orvosmeteorológia mára, pollentárkép mára, országos pollenjelentés, időjárási előrejelzés 30 napra..

Géza