Ezekben a boltokban nincs sorban állás, nincs Covid-veszély, maszkot sem kötelező viselni – a világ legkisebb üzletei Kőszeg városában a főutak mentén találhatóak. Az árukészlet minimális, néha egy kinyitható kemping széken is elfér, a személyzet létszáma nulla, fizetni csak készpénzzel lehet, mégpedig az áru mellé kihelyezett becsületkasszába.
Évtizedek óta Vas megyei elbűvölő városának védjegye az önkéntes befizetéses utcai vásárlás, amely hovatovább a térség elismert hungarikumának számít. Már helyiek sem tudják pontosan, mikor és hogyan kezdődött, mikor kerültek ki az első zöldséges pultok a házak elé, hogy a tulajdonos távollétében is meg lehessen vásárolni a hátsó kertben termett felesleges terményeket, gyümölcsöket, különböző élelmiszereket: savanyúságokat, lekvárokat, befőtteket, a temető közelében a rengeteg virágot.
Alighogy beérünk a városba, már szembe ötlenek az első kis pultok az út szélén. Egy osztrák rendszámú autó fékez előttünk, fiatalasszony száll ki, s lép az egyik pulthoz, amelyen petrezselyemcsokrok virítanak. Felkap párat, bedobja a pénzt a kitett befőttesüvegbe, s már pattan is vissza az autóba.
A pult tulajdonosa a kertben rendezgetve látta a vevőt, két perccel később, már újabb zöld csokrokkal kezében lép ki a házból, pótolja a kelendő árut.
– Több mint harminc éve pakolgatom ki erre a kis pultra a házunk hátsó kertjében termesztett zöldségeket, főként petrezselymet. Nagyon sokan vásárolják, abból szépen terem is minálunk – büszkélkedik a saját kezűleg készített strandját éppen felállító Bodovics József. Úgy tudja, már évtizedekkel ezelőtt beindult az utcai cserebere, vásárlás, az elmondások szerint közvetlen a háború után már az utcán vásárolták a helyiek és a közelben lakók ezeket a termékeket.
– Ezek idén az utolsó paradicsomok, a petrezselyem még egy darabig kitart, ez mind hátul a kertben termett, van belőle felesleg, miért ne adnánk el? Ebben a zacskóban gesztenye van, 1200 forint, én magam szedtem az erdőben. És itt áll mellette ez a kis befőttesüveg a kivágott tetővel, ide lehet bedugni a pénzt – mutatja József.
A fővárosból érkezőnek szinte felfoghatatlan ez a bizalom, miközben itt Kőszegen teljesen elfogadott a módszer. – Az árakat igyekszünk a környékbeli üzletekhez mérni. Olcsóbban adjuk náluk, szerintem sokkal finomabbak is, ügyelünk a biotermesztésre, mindenkinek megéri itt vásárolni – magyarázza a férfi, majd legyint. – Á, nincs itt nagy bevétel, ezek az utolsó napok, amikor még kitesszük a portékát, pár száz, talán pár ezer forint. A szezon csúcsán, málna, vagy a szeder érésekor, a sok paradicsom és paprika mellett is csak szerény nyugdíj kiegészítés.
Mint mondja, ha otthon vannak, nagyjából óránként szoktak kinézni, vagy ha hallanak egy ajtócsapódást. Akadnak kivételek, de szinte kizárólag becsületes emberek fordulnak meg. Nagyon ritka, hogy valaki kevesebb aprót dob a becsület kasszába, vagy fizetés nélkül viszi az árut. Pénzt nem loptak tőle, de arról már ő is hallott, hogy valaki csak azért állt meg, hogy a becsületkasszát magával vigye.
Kérdezem, mennyire elfogadott a városban ez a kereskedelmi módszer nem kell-e önkormányzati vagy NAV-os ellenőrzéstől tartani:
– Az önkormányzat messzemenően támogatja a becsületkasszás árusítást, még pultot is állítanak fel az utcán, ez jó hírét kelti a városnak, mi is büszkék vagyunk rá, sok év óta a város egyik szimbólumává vált. Adóellenőröket viszont látunk néha, de természetesen ők is csak vásárolni állnak meg a pultunknál – mondja mosolyogva József.
Van, aki a zöldségek és a kerti termények mellett néhány használt ruhadarabot is kirak a pultra. A nyugdíjas Zoltán a Temető utcában portáján a kerítését is úgy alakította ki, hogy az esőtől védve legyen, és egy kisebb pultot formázzon. Szépen összehajtogatott női pulóver, nadrág, pár szerszám, és egy serleg és elfér, míg a járda túlsó felén cserepes növények és néhány vágott virág vár a temetőbe tartó vevőre. A virágokat mindig frissen szedi a saját kertjéből, mint mondja, egy-két nap után kókadozni kezdenek, akkor inkább kidobja a kukába de a vevőknek mindig friss jár.
– Ide teszek pár ruhát is, amire, amire már nincs szükségünk, néhány százasért azokat is el lehet vinni, minek dobnánk ki? A perselyt leláncoltam, sajnos előfordult hogy ellopták, volt, amikor a temetőben találtak rá. A rendőrség nem foglalkozik ilyen piti ügyekkel. Én sem azt a kis aprót sajnálom, sokkal inkább az, hogy hogy ilyenkor azért megrendül az évek alatt kialakult bizalom – mondja kissé keserűen a nyugdíjas férfi, és meg is kér, hogy őt inkább ne fotózzuk le, csak portékáit.
Ennél is rosszabb tapasztalatai vannak a szomszédos parányi faluban, Lukácsházán Zsuzsának, aki csengetésünkre jön ki a kis asztalhoz, amelyen friss paradicsomot, petrezselymet és egy zacskó babot találunk.
– Tudja megváltoztak az emberek a Covid-járvány óta, ritkábban vásárolnak. Ugyanakkor egyre többször találkozunk olyanokkal, akik kevesebbet fizetnek, vagy látva azt, hogy nincs ott senki, elviszik az árut és nem dobnak a perselybe semmit. Nézze, már csak én árusítok itt a faluban, pedig korábban vagy fél tucat pult sorakozott a főutcán – mondja nekikeseredetten.
– A konyhakertünk tele volt az egész szezonban paradicsommal, ezek talán az utolsó szedések. De azon gondolkozunk, hogy ha nem történik változás jövőre, már csak magunknak ültetünk, és nem is tesszük ki a kis boltunkat és becsületkasszát a lelkiismeretlen látogatók miatt.
Az biztos, hogy a környék hangulatát teljesen egyedivé varázsolják ezek a kis házi árudák s az utazó amikor áthajt ezeken az utcákon, a lelke megtelik szeretettel, s szatyra pedig friss áruval. Óriási kár lenne, ha akárcsak egyetlen becsületkassza is bezárna olyanok miatt, akik ezt nem képesek értékelni. Őrizni viszont nyilván nem lehet. Hiszen éppen az veszne el, ami híressé és egyedivé tette ezt az utcai kereskedelmet: a bizalom.
Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu
Fotó: Varga Imre
