Hirmagazin
Image default
2024. évi nyári olimpiai játékokNemzeti sportok, nemzetünk sportolóiSport

Kós Hubert mindenkinél gyorsabb volt 100 háton

Kós Hubert országos csúccsal, a legjobb idővel bejutott a középdöntőbe, Jászó Ádám viszont a 19. helyen befejezte szereplését 100 méter háton vasárnap a párizsi olimpia medencés úszóversenyein.

Mindkét magyar az ötödik előfutamban indult: a 200 méter hát tavalyi világbajnoka, Kós a korábbi országos rekordját jelentő 14. nevezési idővel (53.08) rendelkezett, míg a pécsi Jászót előzetesen a 17. helyen rangsorolták eddigi legjobbjával (53.35).

Az Egyesült Államokban tanuló és a legendás Bob Bowmannel készülő Kós igazolta remek formáját, 52.78 másodperces magyar rekorddal nyerte futamát, míg Jászó 53.97-tel a hatodik, összesítésben pedig a 19. lett.

„Jó volt nagyon, örülök, hogy sikerült 53 alá bemennem. Picit az bánt, hogy a kettes pályán úszva nem láttam annyira a többieket, hogy megtudjam, lassíthatok-e, ezért muszáj volt nyomnom. Ez az első idő most semmit nem jelent, meg kell tenni a következő lépést, és be kell jutni a döntőbe” – nyilatkozta a vegyes zónában a 21 éves Kós.

A szám középdöntőjét 21.32-kor rendezték.

Kós Hubert, a 200 hát tavalyi világbajnoka erősen kezdett a rövidebb hátúszó számban, 100 méteren, hiszen a mezőny legjobb eredményével jutott a 16 fős elődöntőbe. Kós 52,78 másodperces, országos csúcsot jelentő eredménye 12 századdal volt jobb a többiekénél.

Videó

Kóssal azonos futamba került Jászó Ádám, aki ott a hatodik, összetettben a 19. lett, nem sokkal, 4 századmásodperccel maradt le az elődöntőbe jutásról. Az elődöntőt még vasárnap, 21.37-től rendezik majd.

Kós és Jászó előtt Zombori Gábor és Holló Balázs nyitották a magyar úszónapot 400 vegyesen. Saját futamában Zombori a hetedik, Holló a hatodik lett, összesítve Holló a kilencedik, Zombori a tizennegyedik helyre ért oda. Ezzel Holló az első számú tartalék a nyolcfős döntőre, amiről 68 századmásodperccel maradt le.

Ábrahám Mina a saját előfutamában az ötödik, összetettben a tizenharmadik lett, ezzel bejutott az esti elődöntőbe. Pádár Nikolett viszont, hiába ért be a negyedik helyen saját futamában, kizárták – az úszás után röviddel kiderült, hogy bemozdult a rajtnál.

opera pillanatfelvétel 2024 07 28 220154 www.google.com
Google
opera pillanatfelvétel 2024 07 28 220118 www.google.com
Google

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Női vízilabda BL: Az FTC is kikapott, az utolsó körben dől el a csoportelsőség – részletek..

Géza

Ma este 19:30-kor a Nagyerdei Stadion ad otthont az OTP Bank Liga rangadójának, ahol az éllovas Puskás Akadémia FC csap össze a tavaszi szezonban eddig hibátlan Debreceni VSC-vel (DVSC).

Géza

A Sportico sportgazdasági magazin összeállította a 2024-ben legtöbbet kereső sportolók 100-as listáját. Az első 30 helyezett között számos sportág képviselői megtalálhatók, akik kiemelkedő jövedelemre tettek szert az elmúlt évben.

Géza
Megszakítás