Elszállítása a remények..

Bár Kós Hubert a legjobb idővel jutott a középdöntőbe, ott csak a tizedik időt úszta 100 méter háton, és ezzel nem lett döntős. Nem jött össze a finálé Ábrahám Minnának sem 200 női gyorson, csak a 14. helyen tudott végezni a középdöntőben.

Bagyt úszott vasárnap délelőtt Kós Hubert 100 méter háton, országos csúccsal, a legjobb idővel jutott el az esti középdöntőbe, így okkal reménykedhettünk, hogy beverekszi magát a fináléba. Ő egyébként a 200 méter világbajnoka, tehát ez az eredmény bravúr lett volna tőle. Az első elődöntőt, az olasz Thomas Ceccon 52.58-as idővel szerezte meg az első helyet, megelőzve a hazai közönség előtt versenyző Yohann Ndoye Brouardot és a dél-afrikai Pieter Coetzét. Ezután jött Kós Hubert, aki a négyes pályáról ugrott a medencébe, és alig elmaradva délelőtti idejétől végül 52.98-as idővel végül a negyedik helyen zárta a versenyt, amely a kínai Csu Jia-ju győzelmével ért véget. A magyar úszó az összetettben a 10. helyen zárt, vagyis nem jutott a döntőbe.

– Előre nem lehetett sajnos tudni, hogy délelőtt mennyivel ússzak lassabban ahhoz, hogy maradjon még bennem. Nem bánom annyira. Mindennek van oka és nem is ez a fő számom. Örülök, hogy kétszer is 53 másodperc alá be tudtam menni. Megnézzük majd a kétszáz hátat! – nyilatkozta az MTI-nek Kós.

A női 200 gyorsúszás középdöntőjében is volt magyar, Ábrahám Minna a második futamban indult, délelőtt 1:57.77 perces idővel megközelítette élete legjobbját (1:57.22). A táv felénél az 1-es pályán a mezőny közepén haladt, aztán megpróbált hajrázni, de végül a saját egyéni csúcsától elmaradva a hetedik helyen ért célba, összesítésben a 14. helyen végzett, így lemaradt a döntőről.

Maga az esti program egyébként a 400 méter férfi vegyesúszással kezdődött, és a francia közönség legnagyobb örömére minden úgy alakult, ahogyan azt szerették volna: Leon Marchand végig vezetve, hatalmas fölénnyel 4:02.95-ös idővel nyerte meg a versenyt – a világcsúcstól sem sokkal maradt el –, megelőzve a japán Macusita Tomojukit és az amerikai Carson Fostert. Következett a női 100 méteres pillangó döntője, ahol nagy meglepetés született: a mindenki által favoritnak tartott amerikai, Gretchen Walsh bár sokáig vezetett, a hajrára elfáradt és csak a második helyen csapott célba, a versenyt honfitársa, Torri Huske nyerte meg 55.59-es idővel. A férfi 100 méteres mellúszásban a legjobb időt (59.03) az olasz Nicolo Martinenghi úszta és szerezte meg az aranyérmet, a második helyen holtversenyben a brit Adam Peaty és az amerikai Nic Fink végzett.

Kép és forrás

#kóshubert#ÁbrahámMinna#kiestek#nemjutottakadöntőbe#miavéleményed#monddmegte , #2024#olimpia#tiktok#hirmagazin,

Hirmagazin.eu