5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóKorrupt rendőröket tartóztattak le Magyarországon! A Magyar Rendőrség elhatárolódik a jogsértő munkatársaitól!

Korrupt rendőröket tartóztattak le Magyarországon! A Magyar Rendőrség elhatárolódik a jogsértő munkatársaitól!

Őrizetbe vettek több autópálya-rendőrt, azzal gyanúsítják őket, hogy készpénzért cserébe nem büntettek meg szabálysértő autósokat az M1-es autópályán Győr megyében – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességet megszegve bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást – olvasható a közleményben, amelyet Keresztes Imre főügyész jegyez.

A főügyész azt írta: a nyomozás eddigi adatai szerint a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságnál dolgozó rendőrök az M1-es autópályán ellátott szolgálatuk alatt a szabálysértőkkel szemben készpénzért cserébe „elálltak a további intézkedésektől”.

Az ügyészség a bizonyítékokra tekintettel kedden összehangolt akciókat hajtott végre, amelyek célja az elkövetők tettenérése, elfogása, őrizetbe vétele és további bizonyítékok beszerzése volt. Az ügyészség házkutatásokat végez, gyanúsítottakat hallgat ki, ezek jelenleg is folyamatban vannak.

Az ügyben 18 embert vettek őrizetbe, a házkutatások során több mint tízezer euró (csaknem 3,2 millió forint) készpénz került elő. Az ügyészség valamennyi elkövetőnél indítványozza, hogy hozzanak személyi szabadságot érintő kényszerintézkedést, amelyről a Győri Törvényszék Katonai Tanácsának nyomozási bírája dönt.

Közölte továbbá: az akció végrehajtásában a Győri Regionális Nyomozó Ügyészségnél szolgálatot teljesítő ügyészeken túl közreműködik a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ, abban összesen mintegy 150 ember vesz részt.

Az ilyen hivatali vesztegetés elfogadása 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, azonban a büntetési tétel felső határa – tekintettel a halmazati szabályokra – 12 év.

Elhatárolódik a rendőrség a jogsértő munkatársaitól – áll a kiadott közleményben.

A rendőrség azt írja: „a korrupciós bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt eljárás alá vont rendőrök ügyével összefüggésben a rendőrség szükségesnek tartja közölni: a rendőrség továbbra is kiáll a testület értékei mellett.

Elutasít minden jogsértő magatartást, és elhatárolódik az ilyen cselekményt elkövetőktől.

Az állomány döntő többsége az esküjéhez híven, hazája iránt elkötelezetten, tisztességesen teljesíti feladatait.”

Hozzáteszik: A rendőrség vezetése a jövőben is mindent elkövet annak érdekében, hogy bűncselekményt elkövető személyek ne szolgáljanak a testületnél.  

Forrás: portfolio.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work