17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárKörözést adtak ki Bárdosi Sándor ellen

Körözést adtak ki Bárdosi Sándor ellen

Garázdaság miatt keresi a rendőrség az olimpiai ezüstérmes birkózót, Bárdosi Sándort.

Tegnap rendelt el körözést garázdaság miatt Bárdosi Sándor ellen a rendőrség, írja a 24.hu. Bárdosit 2014-ben jelentették fel garázdaság miatt. A birkózó elmondása szerint korábbi barátja, a kemposzövetség elnöke így akart rajta bosszút állni.

BÁRDOSI SÁNDOR

“Jóban voltunk Ádámmal, de aztán megszakítottam vele a kapcsolatot. Ezt követően egy évig majdnem mindennap felhívott, vagy bejött az edzőterembe, és provokált a gyerekek meg a szülők előtt. Többször megfenyegetett, hogy tönkretesz, és elveteti az olimpiai járadékomat… Én nem tettem feljelentést ellene, ő viszont igen” – fogalmazott akkor Bárdosi Sándor.

A 24.hu beszélt a sportolóval, aki nem tudja, most miért került fel a körözött személyek listájára. Szerinte a régi ügyet lezárta, a rá kiszabott büntetést befizette, az erről szóló dokumentumokat pedig be is mutatja a napokban a bíróságon – vagyis ha minden igaz, a birkózó kész feladni magát.

Bárdosi Sándor szerint ő példás családi életet él, és nem örül annak, hogy olyan dolgok miatt kell magyarázkodnia, amelyeket egyfelől lezárt, másfelől nem is igazak.

Forrás: nlcaffe

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner