7.3 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
Home18+Koronavírus - Kritikus állapotok Európában: Novokuznetsben a hullazsákoktól már járni sem lehet,...

Koronavírus – Kritikus állapotok Európában: Novokuznetsben a hullazsákoktól már járni sem lehet, rajtuk keresztül közlekednek a dolgozók – videó (18+)

Világszerte rohamosan terjed a koronavírus-járvány, jelenleg viszont a legrosszabb helyzet egyértelműen Európában van.

Több államban is az egészségügy összeomlásától tartanak, hiszen a fertőzöttek számának drasztikus növekedése miatt lassan betelnek a kórházak, és sok egészségügyi dolgozó is megfertőződött a koronavírussal, emiatt pedig veszélybe került a betegek ellátása.

Több ország a tavaszihoz hasonló korlátozó intézkedéseket vezetett be, a gazdaság majdnem teljes leállítását rendelték el.

Belgium a katasztrófa felé sodródik

Korábban médiánk is beszámolt róla, hogy Belgiumban jelenleg a legtöbb fertőzött és halott van egész Európában, úgy tűnik, az ország teljesen megadta magát a koronavírus-járványnak, és látszólag semmit sem tesznek annak érdekében, hogy meggátolják a vírus terjedését.

A SZAKÉRTŐK SZERINT AZ INTENZÍV OSZTÁLYOK KAPACITÁSA A VÉGÉHEZ KÖZELÍT, VAGYIS HAMAROSAN KÉPTELENEK LESZNEK ELLÁTNI A SÚLYOSABB ESETEKET, VAGY MÁS BETEGEKET.

Az esetszámok növekedése ráadásul egyáltalán nem csökken, hanem továbbra is erőteljes növekedés figyelhető meg.

Volt olyan háziorvos, ahol tíz tesztből kilenc lett pozitív, míg ez az arány egy hónappal ezelőtt még 30 százalék volt. Ami persze szintén nem kevés.

Illusztráció. FORRÁS: AFP/DENIS CHARLET

A Cliniques de l’Europe brüsszeli kórházszövetség igazgatója, Peter Fontaine korábban egy olyan esetről számolt be, amikor egy beteg azért halt meg, mert egyik kórházban sem találtak a műtéthez szükséges szív-tüdő gépet.

A pácienst több kórházba is elszállították, viszont sehol sem tudtak neki segíteni. Az elmúlt hetekben a brüsszeli régióból egyébként is a flamand régióba szállítják a betegeket, mivel az előbbibe már nincs üres ágy. Ez az eljárás már a jövő héten megszűnhet, mivel a legfrissebb jelentések szerint a flamand régióban is gyakorlatilag kifogytak az ágyakból.

AZ ETIKAI BIZOTTSÁG AZT IS KIDOLGOZTA, HOGY MILYEN KRITÉRIUM ALAPJÁN RÉSZESÍTENEK ELŐNYBEN BIZONYOS PÁCIENSEKET, HA MINDENKÉPPEN DÖNTENI KELL.

Ez alapján a fiatalabb betegeken előbb segítenek majd, mint az időseken, ha pedig az életkor alapján nem lehet döntést hozni, mert például a fiatal egészségügyi állapota rendkívül rossz, akkor az előbb érkező beteget látják el.

Csehországban tinédzserek segítenek a kórházakban

Csehországban a kormány nemrég november 20-ig meghosszabbította a szükségállapotot. Andrej Babis miniszterelnök a döntést azzal indokolta, hogy csak így lehetséges továbbra is érvényben tartani a kormány által elrendelt koronavírus elleni óvintézkedéseket.

AZ ORSZÁGBAN TOVÁBBRA IS TOMBOL A JÁRVÁNY, AZ EGYIK LEGNAGYOBB GOND PEDIG AZ, HOGY A NYUGDÍJASOK KÖRÉBEN MÁR 14 SZÁZALÉKRA EMELKEDETT A FERTŐZÖTTEK ARÁNYA.

A helyzet annyira rossz, hogy hat hét alatt már a harmadik egészségügyi minisztert nevezték ki. Jan Blatny azt a Roman Prymulát váltja le, akit korábban egy étteremben fotóztak le, pedig házi karanténban kellett volna tartózkodnia, vagyis még ő sem tartotta be az előírásokat.

Illusztráció. FORRÁS: ANADOLU AGENCY VIA AFP/2020 ANADOLU AGENCY/LUKAS KABON

Az országban a kórházak is rendkívül túlterheltek, kevés az orvos, és az egészségügyi dolgozók egy jelentős hányada fertőződött meg. Néhány városban már arra van szükség, hogy tinédzsereket is bevonjanak. Olyan fiatalokról van szó, akik egészségügyi szakiskolába járnak, de még csak gimnazisták, így sok tapasztalatuk nincs ezen a területen. Van olyan is, aki még csak most töltötte be 16. életévét, de már egy kórházban segít az orvosoknak.

A LEGFRISSEBB JELENTÉSEK SZERINT NAPONTA EZER EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ KAPJA EL A VÍRUST, ÖSSZESSÉGÉBEN MÁR 15 433-AN LETTEK KORONAVÍRUSOSAK, KÖZTÜK HÁROMEZER ORVOS IS.

Emiatt az egészségügy annyira leterheltté vált, hogy a csehek más országokból várnak segítséget, valamint arra kérik saját külföldön dolgozó orvosaikat, hogy térjenek. haza.

A legtöbb kórházban már egyáltalán nincsenek szabad ágyak a sürgősségi osztályon, ezért a hadsereg sátorkórházak felépítésén dolgozik a vírus által leginkább sújtott térségekben. Azonban még ha lesz is elég ágy, elég orvos majdnem biztosan nem lesz. Jelenleg már azt is fontolóra veszik a csehek, hogy a fertőzött orvosok egy részét is visszahívják dolgozni, különben teljesen összeomlik a rendszer.

Nagy-Britanniában bajban a kórházak

Szombat este Boris Johnson bejelentette, hogy a briteknél ismét szigorításokat vezetnek be. Bezárnak az éttermek, a pubok és a legtöbb bolt is. A hatóságok arra kérnek mindenkit, hogy akinek nincs halaszthatatlan dolga, az ne menjen el otthonról. Az új intézkedéseket az új fertőzöttek számának drasztikus növekedésével indokolták.

A BRIT KÓRHÁZAKBAN IS EGYRE KOMOLYABB PROBLÉMÁK ALAKULNAK KI.

Van olyan intézmény, amely közösségi oldalon szólította fel a betegeket arra, hogy ne induljanak el, ha nem életveszélyes helyzetről van szó, hiszen nem tudnak új betegeket felvenni, minden kapacitásukat kihasználták. A kórházi ágyak hiánya egy visszatérő probléma a briteknél, annak ellenére is, hogy nemrég ezer új ágyat szabadítottak fel. Ezek a helyek viszont a szakértők szerint már novemberben elfogyhatnak.

Illusztráció. FORRÁS: NURPHOTO VIA AFP/DOMINIKA ZARZYCKA/NURPHOTO/DOMINIKA ZARZYCKA

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem