Már 12-re emelkedett a koronavírus miatt elhunytak száma Olaszországban, az utolsó áldozat Emilia-Romagna tartományban vesztette életét
– közölte az M1 római tudósítója.
A koronavírussal fertőzöttek száma 350 fölé emelkedett az országban – mondta.
Koronavírus-gyanú: olasz nő halt meg Ausztriában
Nem zárható ki, hogy koronavírus-fertőzés okozta egy Ausztriában vakációzó olasz nő halálát – jelentették be az osztrák hatóságok szerdán. Közben egy bécsi tanárnőnél is jelentkeztek a fertőzés tünetei, ezért az intézményben beszüntették az oktatást.
A gyógyüdülőként, fürdővárosként és síterepként is ismert Bad Kleinkirchheimben szabadságát töltő olasz nő Udine térségéből származik, és pénteken érkezett Karintia tartományba. Szerdára virradóra érte a halál; a helyszínre siető orvos nem zárta ki a koronavírus-fertőzést, de a vizsgálatok még tartanak.
Közben ki kellett üríteni Bécs nyolcadik kerületében egy iskolát, mert felmerült a gyanú, hogy az egyik tanárnő megfertőződött a koronavírussal. A pedagógus azóta karanténban van; nemrég Olaszországban járt, ott kaphatta meg a fertőzést.
Tirol tartományban azt próbálják felderíteni, kikkel állhatott kapcsolatban a két, koronavírussal fertőzött fiatal. Hatvankét embert vizsgáltak meg, 12 esetben karantént rendeltek el.
A körülményekhez képest jól van az a magyar nő, akit egy bécsi kórházban ápolnak koronavírus gyanújával. A nő az MTI-nek elmondta: a láza megszűnt, ugyanakkor gyengének érzi magát. Vizsgálják, hogy koronavírus okozta-e a magas lázat és a levertséget. A beteg korábban Velencében járt.
Már Franciaországban is van halálos áldozata a koronavírusnak
A CNN értesülései szerint egy párizsi kórházban életét vesztette egy 60 éves férfi, aki a koronavírus első francia állampolgárságú áldozata – erősítette meg a híreket Jerome Salomon, a francia egészségügyi hatóság főigazgatója. A férfit a Pitié-Salpêtriere kórházban kezelték. Kínában kapta el a vírust, kedd este szállították súlyos állapotban kórházba Párizsban.
Az első, Franciaországban elhunyt áldozat egy nyolcvanéves kínai turista volt, aki egy héttel ezelőtt szintén egy párizsi kórházban halt meg – tudósított az MTI. A Franciaországban talált esetek száma 17-re emelkedett, köztük öt embernél az elmúlt 24 órában bizonyultak pozitívnak a koronavírustesztek, míg a korábban kezelt betegek már meggyógyultak.
Stratégiai törzs alakult a „koronavírus-rémhírjárvány” megfékezésére Romániában
Románia területén szerdáig egyetlen fertőzésgyanúval megvizsgált páciensnél sem mutatták ki a koronavírust, az országban azonban „stratégiai kommunikációs törzs” (GCS) alakult az egészségügyi, külügyi és belügyi tárca, valamint a katasztrófavédelem részvételével a lakosság korrekt tájékoztatása és a „rémhírjárvány” megfékezése érdekében.
A hatóságok arra figyelmezették a lakosságot, ne dőljön be a közösségi oldalakon terjedő álhíreknek, a koronavírussal kapcsolatban kizárólag a hivatalos forrásokból tájékozódjanak. A Mediafax hírügynökség szerint az egyik interneten keringő álhír szerint a fertőzés romániai elterjedésében a bankjegyek képezik a legnagyobb veszélyt, így nem tanácsos megfogni őket. „Húzzanak kesztyűt, tegyék zárható borítékba, hagyják a ház ajtaja előtt” – tanácsolják.
Egy másik álhír szerint a fertőzést a torok nedvesen tartásával lehet megelőzni, sőt a koronavírus forró víz, citrom és fokhagyma fogyasztásával is legyőzhető.
A romániai gyógyszertárakban napok óta nem lehet már egészségügyi maszkot kapni, az interneten pedig a tartós élelmiszerkészleteket felhalmozó vásárlók által letarolt üres polcokról készült felvételek keringenek.
Romániában a vírus olaszországi terjedése váltott ki fokozott aggodalmat. Olaszországban mintegy 1,2 millió román él, több mint egynegyedük az ország északi tartományaiban, ahol a legtöbb fertőzést észlelték: a GCS szerint Lombardiában 200 ezer, Veneto tartományban pedig 120 ezer román állampolgár él.
Románia 12 nemzetközi repülőterére többtucatnyi menetrendszerű járat érkezik naponta Olaszországból: utasaik számára a hatóságok elkülönített folyósokat alakítottak ki. Az érkezőkkel a reptereken és a közúti határátkelőkön is formanyomtatványt töltetnek ki, hogy jártak-e olyan régióban, ahol megjelent a koronavírus, kapcsolatba kerültek-e fertőzöttekkel, észlelt-e magán a betegség valamely tünetét.
A GCS beszámolója szerint négy Olaszországból érkezett állampolgár ellen indult büntetőeljárás a betegségek elleni küzdelem akadályozásának vádjával, mivel azt hazudták, hogy Németországból jönnek.
A GCS szerdai tájékoztatása szerint Romániában 26 embert tartanak karanténban, 2077-et pedig otthonában helyeztek járványügyi megfigyelés alá. A romániai kórházakban mintegy 2500 helyet különítettek el a koronavírussal fertőzött betegek számára.
Klaus Johannis államfő szerdára összehívta az ország nemzetbiztonsági csúcsszervét, a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT) is, hogy meghozzák a szükséges óvintézkedéseket egy esetleges országos járvány megelőzése és megfékezése érdekében.
Találtak két új koronavírusos fertőzöttet Németországban
Kimutatták két újabb embernél a koronavírus-fertőzést kedden Németországban két olyan tartományban, amelyet eddig nem érintett a járvány.
Az egyik új fertőzést Baden-Württembergben regisztrálták. Az egészségügyért felelős tartományi minisztérium kedd esti közleménye szerint a kórokozó valószínűleg egy olaszországi úton került az illető szervezetébe.
A Stuttgart melletti Göppingen járásban élő 25 éves férfi az észak-olaszországi Milánóban, a koronavírus-járvány európai gócpontjának térségében járt. Az influenzáéhoz hasonló tünetek miatt fordult orvoshoz. Még kedd este elhelyezték elkülönítve egy kórházban, mert a vizsgálatok kimutatták a kórokozó jelenlétét a szervezetében – áll a baden-württembergi szociális minisztérium közleményében.
Hangsúlyozták, hogy a tartományi hatóságok felkészültek a vírus megjelenésére, és szoros együttműködéssel igyekeznek feltárni, hogy kikkel kerülhetett kapcsolatba a fertőzött.
A fiatalember megbetegedése az első eset Baden-Württemberg tartományban, és az első olyan eset Németországban, amely nem a járvány kínai gócpontjából, Vuhanból hazaszállított emberek körében fordult elő, és nincs összefüggésben a Webasto nevű bajor cégnél kimutatott fertőzéssel sem.
Több hírportál ugyancsak kedd este azt jelentette, hogy Észak-Rajna-Vesztfáliában is találtak egy fertőzöttet. Az illető az Erkelenz nevű településen él, egy házaspár egyik tagja. Mindkettejüket a düsseldorfi egyetemi klinikára szállították. Az nem ismert, hogy melyikük fertőződött meg.
A szállításért felelős düsseldorfi tűzoltóság és mentőszolgálat szóvivője késő este megerősítette az értesülést, az ARD országos köztelevízió beszámolója szerint elmondta, hogy a vizsgálatok egy házaspár egyik tagjánál valóban kimutatták a vírus jelenlétét, és ezért az illetőt bevitték a klinikára.
Németországban eddig 16 koronavírus-fertőzést regisztráltak. A Vuhanból hazaszállítottak körében két embernél mutatták ki a vírust, a többi 14 eset mind az első németországi fertőzéssel kapcsolatos, amely egy vállalati továbbképzésén történt a Webasto München melletti székhelyén januárban. A céges tanfolyamon egy kínai alkalmazottról terjedt át a vírus egy helyi munkatársra. A fertőzöttek többségét időközben gyógyultnak nyilvánították és hazabocsátották.
A tüdőgyulladást okozó új koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az ismert fertőzöttek száma világszerte meghaladja a 80 ezret, a halálos áldozatok száma 2700 felett van. A vírus kedden több európai országban – Spanyolországban, Ausztriában, Horvátországban és Svájcban – is megjelent.
Vészhelyzetet hirdettek San Franciscóban a koronavírus miatt
A kaliforniai San Franciscóban vészhelyzetet hirdettek a koronavírusos fertőzések veszélye miatt – jelentette a San Francisco Chronicle című lap kedden este.
Alex Azar, a humán erőforrások és az egészségügy minisztériumának vezetője (Fotó: EPA/Michael Reynolds)
Az Egyesült Államok negyedik legnagyobb városában még nem diagnosztizáltak új típusú koronavírus miatt kialakult tüdőgyulladásos megbetegedéseket, de London Breed polgármester elővigyázatosságból vészhelyzetet hirdetett.
Az intézkedés értelmében a városi önkormányzat alkalmazottait átirányíthatják napi munkájuktól a közegészségügyi helyzetre és a koronavírus fertőzésének megelőzésére vonatkozó információk megosztásával foglalkozó feladatokra.
A polgármester bejelentette azt is, hogy a város javította felkészültségét az esetleges járvány kitörésére. „Szükség van további anyagi források átcsoportosítására a betegség elleni hatékony felkészülés érekében” – fogalmazott Breed. Leszögezte azonban, hogy nem a város egészségügyi helyzete teszi ezt szükségessé, hanem az – mint fogalmazott –, hogy „jó felkészüléssel biztonságban tudhassuk közösségeinket”.
Alex Azar, a humán erőforrások és az egészségügy minisztériumának vezetője kedden sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy az Egyesül Államokban ugyan jelenleg nincs vészhelyzet, de fel kell készülni arra, hogy a vírus a korábbinál nagyobb mértékben terjed el az országban. „Az Egyesült Államokat nem lehet hermetikusan lezárni” – fogalmazott a miniszter.
Azar a szenátus egyik albizottsága előtt érvelt a kormányzat által a betegség megelőzésére és a már diagnosztizált betegek ápolására kért 2,5 milliárd dollár megszavazása mellett. Mint mondta: ebből az összegből oltások és különböző gyógymódok kifejlesztésére is költenének.
A Pentagon (amerikai védelmi minisztérium) kedden este bejelentette, hogy a Dél-Koreában állomásozó amerikai haderő egyik katonájánál szintén koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak. A 23 éves katonát a lakhelyén elkülönítették, és a dél-koreai egészségügyi hatóságok már megkezdték annak feltárását, hogy az elmúlt napokban kikkel állt kapcsolatban.
Georgiában is megjelent a fertőzés
Georgiában is regisztrálták az első koronavírusos megbetegedést a kaukázusi ország egyik állampolgáránál, aki Iránból Azerbajdzsánon keresztül érkezett haza – jelentette be szerdán Ekaterina Tikaradze egészségügyi miniszter.
Giorgi Gaharia miniszterelnök emiatt úgy döntött, hogy két hétre korlátozzák a légi és szárazföldi közlekedést Iránnal – közölte a kormányhivatal sajtószolgálata. Az intézkedésről tájékoztatták az iráni felet – áll a közleményben.
A beteg egy georgiai férfi, aki Azerbajdzsánon keresztül Iránból tért haza Georgiába. A határon rosszul lett, és az orvosok rögtön a tbiliszi fertőző kórházba szállították, ahol pozitív eredménye lett a vírustesztnek.
Az egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy pánikra nincsen ok, mert a beteg gyakorlatilag nem tartózkodott georgiai földön, jelenleg a tbiliszi kórház elkülönített részlegén ápolják, ahonnan a vírus továbbterjedésének veszélye minimális. Azerbajdzsánban minden olyan embert karanténba helyeztek, akik kapcsolatba kerültek a fertőzött férfival.
Norvégiában is kimutatták egy embernél a fertőzést – közölte szerdán este a közegészségügyi hivatal. A beteget elkülönítve otthonában kezelik. A tájékoztatás szerint a fertőzött személy a múlt héten tért vissza Kínából, de nem tűnt betegnek és nem valószínű, hogy másokat is megfertőzött volna
Egy harmadik embernél is kimutatták a fertőzést Horvátországban
Újabb esetben, egy harmadik embernél is kimutatták a koronavírus jelenlétét Horvátországban – közölte a helyi sajtó szerdán. A férfi a szicíliai Palermóban dolgozott, jelenleg a fiumei kórházban van karanténban.
Az első beteg, akiről kedden adott hírt a kormány, egy 26 éves férfi, aki egy hete Milánóban járt. Ikertestvéréről szerdán derült ki, hogy elkapta a vírust. Mindketten a zágrábi fertőző betegségek klinikáján vannak karanténban, tüneteik enyhék.
Vili Beros egészségügyi miniszter a válságstáb délutáni ülése után elmondta: eddig 87 koronavírus-tesztnek lett negatív eredménye. Nyolc esetben még várják az eredményeket, köztük az első fertőzött barátnőjéét is, akinél megismételték a vizsgálatot.
Szigorú ellenőrzés alatt tartanak további 64 embert. Ők otthoni megfigyelés alatt vannak, és naponta kétszer kell jelentkezniük a járványügyi szolgálat munkatársainál.
A válságstáb tagjai – Drazen Bosnjakovic horvát belügyminiszter vezetésével – naponta kétszer üléseznek, majd sajtótájékoztatót tartanak a legfrissebb fejleményekről.
Észak-Macedóniában is megjelent a koronavírus
Azonosították az első koronavírus-fertőzést Észak-Macedóniában – közölte Venko Filipce egészségügyi miniszter szerdán. A Vesti. mk macedón hírportál beszámolója szerint az első fertőzött egy nő, aki Olaszországból tért haza.
„A beteg teszteredményei pozitívak lettek. Ő az első koronavírus-fertőzött az országban” – közölte az egészségügyi tárca vezetője. Hozzátette: a nő kisbusszal érkezett Olaszországból Észak-Macedóniába, a jármű többi utasát még vizsgálják, hogy kiderüljön, megfertőződtek-e.
A miniszter azt is közölte, hogy a délelőtti órákban hárman jelentkeztek a szkopjei kórház fertőzőosztályán influenzás tünetekkel, de csak az Olaszországból hazatért nőnél mutatták ki a koronavírus jelenlétét.
Észak-Macedónia fokozott ellenőrzést vezetett be a határain, hogy kiszűrje az esetleges megbetegedéseket. Akinél valamilyen tünetek mutatkoznak, azonnal kórházba szállítják, hogy elvégezzék nála a szükséges vizsgálatokat.
Litvánia rendkívüli állapotot rendelt el
Országos rendkívüli állapotot rendelt el a litván kormány szerdán az egészségügyi minisztérium javaslatára az új típusú koronavírus terjedése miatt. A tájékoztatás szerint ez lehetővé teszi az óvintézkedések jobb összehangolását, növeli az illetékes hatóságok munkájának hatékonyságát és egyszerűbbé teszi az országos egészségügyi tartalékokhoz való hozzáférést.
Litvániában mintegy 800 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt, akik a közelmúltban Kínában vagy Észak-Olaszországban jártak. A járvány sújtotta térségekből érkező utasokat a litván repülőtereken előzetes orvosi vizsgálatnak vetik alá, kikérdezik őket, elkérik elérhetőségüket, és tudatják velük az esetleges további teendőket.
Egy brazíliai esettel megjelent a koronavírus Latin-Amerikában is
Megjelent az új koronavírus szerdán Latin-Amerikában is: a brazil egészségügyi hatóságok megvizsgáltak egy Olaszországban járt, 61 éves beteget egy Sao Pauló-i kórházban, és az eredmény pozitív lett – közölte egy meg nem nevezett forrás a Reuters hírügynökséggel.
Brazíliában éppen most van a karneváli szezon, ami nem kedvez annak, hogy az ország kimaradjon a járványból, mert sokan érkeznek külföldről is az eseményekre.
Az egészségügyi minisztérium hivatalosan egyelőre nem erősítette meg, hogy pozitív volna a szóban forgó betegen elvégzett vizsgálat.
A Reuters meg nem nevezett forrása szerint a beteg éppen Lombardiában, a legfertőzöttebb olasz tartományban járt február 9. és 21. között, és tüdőgyulladásra utaló tünetei vannak.
Az érintett szakaszon négy személyautó ütközött össze a 93-as és 94-es kilométerszelvény között, a kecskeméti felhajtó közelében. A helyszínen mentőegységek is beavatkoztak.
Forgalmi helyzet:
Korlátozás: Az...
Az intézkedések részeként az uniós tagállamok kötelezően megosztják majd egymással azoknak a járművezetőknek az adatait, akiket három hónapnál hosszabb időre eltiltottak a vezetéstől.
Főbb pontok...
A Terrorelhárítási Központ (TEK) megerősített jelenléte a karácsonyi vásárok környékén a németországi magdeburgi tragikus esemény nyomán került előtérbe. Az intézkedések célja a reagálási idő...
Áldott, békés, boldog karácsonyt, valamint sikerekben és egészségben gazdag új esztendőt kívánt mindenkinek a miniszterelnök, majd együttérzését és fájdalmát fejezte ki a németországi terrortámadásban elhunyt...
Nem lesz euró Magyarországon: Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy az eurózónához való csatlakozást nem támogatja, mivel véleménye szerint az euró stabilitást hoz ugyan, de...