Home Életmód Életmód hírek Koronavírus – Győrfi Pál ismét fontos kérdésre irányította rá a figyelmet

Koronavírus – Győrfi Pál ismét fontos kérdésre irányította rá a figyelmet

Győrfi Pál rossz Fotó: Zsolnai Péter

A járvány és ami utána következik címmel tartott előadást Győrfi Pál a hét végén Kiskunfélegyházán, a Móra Ferenc Művelődési Központban megrendezett egészségnapon. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője némi humorral és személyes történeteivel fűszerezett előadásában elsősorban a közösségi felelősségvállalásra hívta fel a figyelmet.

Az egészségmegőrzés állt a középpontjában annak a szombati rendezvénynek, amelyet a Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat, az Egészséges Félegyházáért Egyesület és az Egészség­fejlesztési Iroda közösen szerve­zett – írja a Baon.hu. Az ingyenes szűrővizsgálatokkal, életmód-tanácsadással egybekötött program nagy érdeklődés mellett zajlott.

Sokan voltak kíváncsiak Győrfi Pál előadására is, aki egyebek mellett arra is kitért, hogy míg évtizedekkel ezelőtt az éhínség, a háborúk és a járványok miatt halt meg nagyon sok ember, addig mára békében élhetünk, inkább a túltápláltság jelent problémát, és a járványokkal szemben is nyereségre áll az emberiség. Bár az új koronavírus megjelenése nagy kihívás elé állított mindenkit, de a magyar emberek tavasszal is bebizonyították, hogy

a közösségi felelősségvállalással sikeresen felvehetik a harcot a betegség terjedésével szemben

– emlékeztetett. Mivel az új koronavírus nagyon gyorsan és könnyedén terjed, a maszkviselés és az kézmosás – unásig ismételt – fontosságára hívta fel a hallgatóság figyelmét Győrfi Pál.

„Az első hullámot azért sikerül megfékezni, mert időben drasztikus lépéseket és nagy áldozatokat hoztak az emberek. Ami értelmet ad a tavaszi lemondásoknak, hogy időt nyertünk a felkészülésre. Ma már sokkal felkészültebbek, erősebbek vagyunk a koronavírussal szemben, mint tavasszal” – hangsúlyozta a szóvivő. Hozzátette: míg tavasszal az idősebbek voltak a fókuszban, most a fiatalok körében terjed jobban a betegség. Megítélése szerint most azonban

nem kell országos karanténra számítani, inkább lokális lezárások lesznek.

Arról az érdekességről is beszámolt, hogy a vírus megjelenésével nemcsak a közúti balesetek száma csökkent, de jelentősen visszaesett az infarktusok és az agyvérzések száma is. Győrfi Pál szerint valószínűleg ez annak is köszönhető, hogy az emberek többet voltak otthon a családjuk körében. Arról az örömteli hírről is szólt, hogy az elmúlt két évben kétszer több ember életét tudták megmenteni a hirtelen szívhaláltól, és ez elsősorban annak köszönhető, hogy egyre több ember tanulja meg a szakszerű életmentést. „Többek között erre is nagyon jók az ilyen egészségnapok, mint a félegyházi, ahol az újraélesztést is elsajátíthatták az érdeklődők” – vélekedett a szóvivő.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

infostart, Hirmagazin.eu

ElőzőA betőrők réme Selbi, a nyomozókutya!
KövetkezőMár nyolc halálos áldozata van a pusztító tüzeknek Kaliforniában
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás