18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségKoronavírus: ezért viszik mint a cukrot a magyarok az ellenanyag-tesztet

Koronavírus: ezért viszik mint a cukrot a magyarok az ellenanyag-tesztet

Az is kaphat védettségi igazolványt, ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott erről, vagy nem készült erről teszt, és utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálat igazolja a fertőzésen való átesését is.

Egyre többen érdeklődnek az ellenanyagszint-mérés iránt, amely azt mutatja ki, hogy a COVID-19 fertőzés hatására IgG ellenanyag megtalálható-e a szervezetben és milyen mennyiségben.

„Míg korábban a határátlépéshez és utazáshoz, karanténkiváltáshoz szükséges PCR- és antigéntesztek iránti érdeklődés volt jellemző, a jövőben az ellenanyag-szintmérés iránti igény erősödésére számítunk. Ezt tulajdonképpen bárkinek érdemes elvégeztetni. A szakértők szerint ugyanis a koronavírus-fertőzésen jóval többen átestek, mint a tesztelt, igazolt esetek. Nekik a a védettségi igazolvány kiváltásához érdemes ellenanyag-vizsgálatot végeztetni.

A beoltottak pedig megtudhatják, hogy a vakcina hatására kialakult-e a védelem a szervezetükben, illetve ez a vizsgálat kimutatja, hogy a gyógyult fertőzötteknél kialakult-e a védettséghez elegendő immunválasz”

– fejtette ki Dr. Menyhárt Orsolya, az Affidea Magyarország járóbeteg-szakellátás orvosigazgatója.

Információk a védettségi igazolványról

Magyarországon az oltottak, illetve az igazolt COVID-19 fertőzésen átesettek automatikusan megkapják a kormányzattól a védettségi igazolványt postán. Az erről szóló rendelet így fogalmaz: „háromféle módon lehet igazolni a koronavírus elleni védettséget: ha valaki megkapta a védőoltást, vagy igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, illetve, ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott erről vagy nem készült erről teszt és utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálat igazolja a fertőzésen való átesését is.”

Előbbi két esetben tehát ingyenesen és automatikusan küldi az igazolványt a kormányhivatal, ha valaki azonban csak sejti, hogy koronavírusos lehetett, de erről nincs pozitív tesztje, ő ellenanyag-szintméréssel igazolhatja a védettséget, és 3000 forintért kérheti az igazolvány kiállítását utólag a kormányablakoknál.

Pontosan mit mutat ki az ellenanyag-teszt?

Mint ismeretes a koronavírus fertőzés nyomán kétféle ellenanyag termelődik a szervezetben: az IgM a korai, illetve a késői IgG, előbbi pár hétig, míg utóbbi valószínűleg hónapokig, esetleg évekig mutatható ki a szervezetben. A vizsgálat során vénás vért vesznek a pácienstől, majd laborban határozzák meg, hogy a késői ellenanyagból mennyi van jelen a pácines szervezetében, és az a szint elegendő-e a védettség kialakulásához. Aki átesett a fertőzésen vagy megkapta a védőoltást, nagy valószínűséggel megfelelő ellenanyag-szinttel rendelkezik a védettséghez.

Kinek ajánlott az ellenanyag-teszt?

A teszt alkalmas lehet a tünetmentes, vagy szegényes tünetekkel bíró személynél az esetleges fertőzés utólagos igazolására, azaz lezajlott betegség későbbi kimutatására. Ha valaki védőoltást kapott, akkor a teszttel az is ellenőrizhető, hogy az oltás hatására megfelelő-e a szervezetben az ellenanyag-termelés. Tulajdonképpen mindenkinek érdemes ellenőriztetni, hogy átesett e a koronavírus-fertőzésen, a szakemberek szerint ugyanis jóval többen lehettek betegek, mint az igazolt esetszám.

Mit kell tudni a vénás ellenanyagszintmérésről?

Az Affidea Magyarországnál a vizsgálatot vénás vérből végzik, az eredményt a páciens mintavétel után 24 órán belül kézhez kapja, amennyiben ezt a laborkapacitás lehetővé teszi. Az ellenanyag-szintmérést 16 éves kor felett végezhető el, 16-18 éves kor között szülői engedélyhez kötött.

Az Affidea jelenleg nem fogad tesztelésre olyan pácienseket, akiknek COVID-19 fertőzésre utaló tüneteik vannak, így láz, hasmenés, száraz köhögés, szaglás és ízlelés elvesztése, zavartság, hányás, fáradékonyság, gyengeség, fulladás, fejfájás és nehézlégzés.

Szintén nem vehetik igénybe a szolgáltatást azok, akik hatósági karanténban vannak, kontakt személlyel való érintkezés miatt önkéntes karanténba vonultak, szoros kontaktba kerültek bizonyítottan koronavírussal fertőzött személlyel.

egeszsegkalauz

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work