23.3 C
Budapest
2023. június. 1. csütörtök

Koronavírus – Életbevágó kérései vannak a lakossághoz magyar szakembereknek – táblázat

Dátum:

Megosztás:

A negyedik hullámról, az indiai tapasztalatokról, a nyitással kapcsolatos leglényegesebb tudnivalókkal érkeztek.

Arra kérték a Miérted és a Virológia Pécs közös beszélgetésének járványügyi és egészségügyi szakemberei a lakosságot, hogy “egyezzenek meg” velük: a vírustól való szabadulásért még meg kell tenni néhány dolgot, miközben nyitunk. A fenti témákon túl az oltások felvétele mellett az egyéni felelősség, az összefogás fontosságáról sok szó esett a legutóbbi online beszélgetésen.

Negyedik hullám

Jakab Ferenc virológus szerint nem valószínű, hogy elmaradna, de jönnek új vírusmutációk, és bár ezek valamelyest csökkenteni fogják a védőoltások hatását, azok akkor is 60-70 százalékos védettséget nyújtanak majd. Hangsúlyozta: „még mindig mi futunk a vírus után és nem a vírus utánunk”.

Oroszi Beatrix epidemiológus szerint is lesz negyedik hullám, egyrészt mert világszinten magasak az esetszámok, ráadásul nem mindenhol tudtak még elkezdeni oltani.

A magas esetszámok miatt mutálódik a vírus és a már oltottakra is veszélyesebb lesz. Ez a vírus csak akkor nem lenne veszélyes, ha kicsi lenne az esetszám – és ez utóbbi Magyarországra is igaz, itt is azon kell dolgozni, hogy minél jobban visszaszorítsuk a kórokozót.

Kifejtette: Magyarország kifejezetten jól állt fertőzöttségben a harmadik hullám előtt, megkezdődött az oltási kampány is, egy új variáns mégis tudott harmadik hullámot csinálni és ebből az epidemológus szerint tanulnunk kell.

Oroszi szerint a terasznyitás országos jáványt nem okoz, de lokális járványokra számít az oltatanok csoportjában azokon a helyeken, ahol nem vigyáznak magukra és egymásra az emberek.

Nyitás – egyéni felelősség

„Nem alapvetően a nyitással van a gond, hiszen egy fokozatos nyitási stratégiára szükség van. Sokkal inkább az emberek egyéni felelőssége és a társadalmi felelősségvállalás a fontos. Lehet okosan teraszozni és lehet felelőtlenül fesztiválozva is teraszozni. Az egyén felelőssége és a közösség felelőssége a legfontosabb” – hangsúlyozta Jakab Ferenc annak kapcsán, hogy a kormány által meghirdetett terasznyitást követően tömegek lepték el Budapest és például Pécs utcáit, tereit, teraszait.

A szakemberek egyetértettek abban, hogy ha túl sok találkozást hoz a nyitás, és közben nem lesz egyéni védekezés (maszkhasználat, távolságtartás), akkor annak bizony újabb esetszám-emelkedés lehet a vége.

A beszélgetés után a Miérted oldalán közzétették az Amerikai Járványügyi Hivatal (CDC) frissített, az oltott személyekre vonatkozó maszkhasználati ajánlásait a nyitásban. Oroszi Beatrix arról beszélt a videóban: a döntéshozók, a szakemberek és a többi ember, azaz a teljes társadalom egyezzen meg, legyen egy minimum, egy konszenzus – a szabályok, amiket mindenki betart a nyitáskor is.

A maguk részéről azt kérik: azért, hogy minél alacsonyabban lehessen tartani az esetszámokat, az alábbi ajánlásokat az oltottak is tartsák be:

Az őszi-téli időszakot még nagy odafigyeléssel, a járvány elleni védekezéssel kell végigcsinálni – és ez nem bezártságot jelent -, majd pedig ha elég sok ember védetté válik (világszinten), akkor, 2022-ben lehet nagy nyugalommal hátradőlni.

Indiai tanulságok

Oroszi Beatrix azt emelte ki, hogy az indiai helyzetből azt mindenképpen meg kell tanulnunk, hogy pár hét, de akár pár nap alatt is rohamosan meg tud változni a járványhelyzet, méghozzá akkor, ha nem vagyunk felkészülve. Az epidemiológus szerint

az biztos, hogy lesznek új variánsok továbbra is, a kérdés, hogy ezek elterjednek-e, és ez tőlünk függ

(szabályozás, egyéni felelősség)

Nyitókép: MTI/EPA pool/Sascha Steinbach
Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Bruce Willis, Kevin Dillon – Táv-felügyelő (Wire Room) – Bruce Willis egyik utolsó filmje – videó

Bruce Willis egyik utolsó filmje, amelyben ismét egy hőst alakít, .. fordulatos, izgalmas esti szórakozás! Teljes film magyarul: Táv-felügyelő (Wire...

Rendkívüli hír! .. Megszavazta az Európai Parlament: Magyarország alkalmatlan az uniós elnökségre

Az állásfoglalást 442 EP-képviselő támogatta, és csak 144 szavazott ellene. Az Európai Parlament csütörtökön megszavazta azt az állásfoglalást, mely...

Az Európai Bizottság és a kínai vezetés is aggódik a mesterséges intelligencia veszélyei miatt

Az EB korlátozásokat vezetett be az MI-eszközök használatára, Kína pedig még szigorúbban tervezi ellenőrizni az internetes adatforgalmat. A ChatGPT...

Megosztó TRIANON

Trianon miért fontos a magyarok egy részének, és a másik részének miért nem? - erre a kérdésre keressük a...