6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódÉletmód hírekKoronavírus: a légitársaságok óvintézkedéseket vezetnek be

Koronavírus: a légitársaságok óvintézkedéseket vezetnek be

Több légitársaság is óvintézkedéseket vezet be a kínai Vuhan városából indult, tüdőgyulladást okozó koronavírus miatt, többen díjmentes átfoglalást, illetve teljes visszatérítést biztosítanak az utasoknak.

A légitársaságok többsége egyelőre nem függesztette fel a kínai járatait, de igyekeznek az utazóközönséget és a saját személyzetüket is a legnagyobb biztonságban tudni.

Korábban a közösségi médiában sok légiutas-kísérő arról panaszkodott, hogy nem engedik a maszk viselését, de az airportal.hu szerint mára szinte mindenhol megváltozott a helyzet.

Az Emirates is engedélyezte a személyzetnek a maszk viselését, emellett kézfertőtlenítőket is biztosítanak számukra. A dubaji légitársaság arra kérte a hajózó személyzet tagjait, hogy Kínában tartózkodásukkor ne hagyják el a szállodát, vagy ha mégis, akkor kerüljék a nagy tömeget a nyílt utcán.

A hongkongi Cathay Pacific szintén megengedte a hajózó és földi személyzetnek is, hogy maszkot viseljen, és így tett a Finnair is, amely az európai cégek közül a legtöbb járatot üzemelteti Európa és Kína között.

Jegymódosítás

A tajvani székhelyű EVA Air bizonyos feltételek mellett lehetővé teszi az utasoknak, hogy ingyenesen módosítsák a jegyüket, a fel nem használt jegyek árát pedig teljes egészében visszatérítik.

Hasonló engedélyeket jelentett be a British Airways, az utasok február 23-ig átfoglalhatnak, vagy visszakérhetik a jegyek árát. Különböző dátumokkal ugyan, de a Lufthansa-csoport légitársaságai, illetve az Air France-KLM is biztosítja az ingyenes módosítást vagy teljes visszatérítést.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Nemzeti Népegészségügyi Központ továbbra sem tervezi rendkívüli intézkedések megtételét. Erről Prágában a hétvégén már gondoskodtak a helyi hatóságok.

CNN is arról ír, hogy az amerikai légitársaságok is ingyenes járatmódosítást engedélyeznek a Kínába tartó utasaiknak. Az American Airlines, a Delta Air Lines és a United Airlines is február végéig terjesztette ki a lehetőséget a koronavírus-pánik miatt. A lépésben nagy jelentősége volt annak, hogy az amerikai járványügyi hatóság egész kínára a legmagasabb szintű figyelmeztetést adta ki, és arra inti az embereket, hogy csak szükséges esetben induljanak útnak a térségbe.

Nyitókép: MTI/EPA/Rungrodzs Jongrit
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work