6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldKormányválsághoz vezethet az EP-választás Németországban

Kormányválsághoz vezethet az EP-választás Németországban

Egy hete mindkét eddigi nagy párt, vagyis az Angela Merkel-féle CDU/CSU, valamint a szociáldemokrata párt is története leggyengébb eredményét érte el.

Emiatt vasárnap lemondott a szociáldemokraták elnöke, Andrea Nahles. A baloldali pártban többen úgy vélik, hogy csak akkor állhat meg az évek óta tartó zuhanásuk, ha szakítanak Merkelékkel, és kilépnek a nagykoalícióból. Ha ezt valóban meglépik, az a Merkel-korszak végét jelentheti – közölte az M1 Híradója.

Örömujjongásban törtek ki politikusok és aktivisták múlt vasárnap a Zöldek berlini eredményváróján. Az ekkor bejelentett exit pollok a párt előretörését jelezték, amit az EP-választások végeredménye vissza is igazolt.

A Zöldek a 2017-es parlamenti választásokon elért 9 százalék több mint duplájára, 20,5 százalékra növelték támogatottságukat, és ezzel országosan a hatodik helyről, a második legnépszerűbb politikai erővé váltak. Szavazataik harmadát a nagykoalíció pártjainak korábbi támogatóitól szerezték, felkavarva ezzel a német politika állóvizét.

Nem véletlen, hogy a kormányzó CDU/CSU szimpatizánsai csak visszafogott tapssal örültek az EP-választások megnyerésének. A testvérpártok ugyanis történetük legrosszabb országos szavazatarányát, kicsit kevesebb mint 29 százalékot szereztek meg.

A koalíciós partner szociáldemokratáknál pedig aggódó tekintetek figyelték, hogy a párt a harmadik helyre csúszott vissza, és a voksok kevesebb mint 16 százalékával 100 éve nem látott mélypontra jutottak. Ráadásul a második világháború óta először a brémai tartományi választáson is alulmaradtak.

A kudarcok miatt a szociáldemokraták vezetője, Andrea Nahles vasárnap bejelentette lemondását. A politikus nemcsak a pártelnöki és frakcióvezetői posztjáról távozik, hanem még a képviselői mandátumát is visszaadja.

A lemondás a heves viták eredménye is, de már nem az a kérdés a kisebbik kormánypártban, ki legyen a következő pártelnök, hanem, hogy maradjanak-e a kormányban. Andrea Nahles a nagykoalíció támogatója volt, pedig a tagságban sokan követelik, hogy vonuljanak ellenzékbe, mert a kormányzati szerepvállalás nem hozta meg az eredményeket az utóbbi választásokon.

A konzervatívok abban bíznak, hogy nem bomlik fel a koalíció, és nem lesz szükség előrehozott választásra. A CDU elnöke vasárnap azt kérte a szociáldemokratáktól, hogy a kormánytöbbség veszélyeztetése nélkül oldják meg a személyi kérdéseket. A német kancellár pedig arról beszélt, hogy pártja fenn akarja tartani a koalíciót.

A szociáldemokratáknak az eredeti menetrend szerint ősszel kell dönteni arról, hogy maradnak-e a kormányban.

m1

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem