16.3 C
Budapest
2022. május. 21. szombat

Kormányszóvivő: a járványveszély továbbra sem múlt el

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

A koronavírus-járvány elleni védekezés eddig sikeres volt, de a járványveszély nem múlt el, ezért fenn kell tartani a járványügyi készültséget

– mondta a kormányszóvivő szombaton, a közösségi oldalán közzétett Kormányinfó Plusz tájékoztatón.

Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott: a kormány és a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs időben és jó intézkedéseket hozott, ennek köszönhetően Magyarország azon kevés ország közé tartozik, ahol a tömeges megbetegedést és a több ezer halálesetet el tudták kerülni.

Tájékoztatása szerint az új nemzeti konzultáció – amelynek íveit a megszokott módon a postán juttatják el  mindenkihez – a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról szól majd, például arról, hogy milyen intézkedések maradjanak érvényben, milyen újak legyenek, miként kezeljék a válságot – mondta.

Hozzátette: a Soros György-féle lejárat nélküli “örök kötvényről” is szó lesz majd benne, amellyel eladósítanák az európai országokat.

Az idősek számára biztosított vásárlási időszakról szólva azt mondta: a legveszélyeztetettebb korcsoportnak számító 65 éven felüliek továbbra is külön bánásmódot igényelnek. Reményét fejezte ki azonban, hogy a vásárlási idősávot hamarosan feloldhatják.

Megjegyezte: az önkormányzatok ezentúl is rendelkezhetnek arról, hogy a fenntartásukban levő piacokon módosítanak ezeken az időpontokon, megtartva a háromórás időtartamot.

Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta: a kormány azon dolgozik, hogy senki se veszítse el állását. Aki mégis ilyen helyzetbe kerül, jogosult három hónapos álláskeresési járadékra, de a kormány célja, hogy mindenki munkához tudjon jutni.

A munka.hu oldalon minden foglalkoztatással kapcsolatos információ elérhető a munkahelyvédelmi és a munkahelyteremtő bértámogatásoktól kezdve a beruházás-támogatásokon át az egyes képzésekig – közölte.

Kitért arra is, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatásnál a kormány augusztus 31-ig meghosszabbította a pályázati időszakot. Csak ezzel a programmal eddig már több mint 134 ezer munkahelyet sikerült megtartani – emelte ki a kormányszóvivő.

Hozzátette: a gazdaságvédelmi akcióterv fontos eleme még a beruházások támogatása, valamint az adó- és adminisztrációcsökkentés is. Emellett az állam mint munkáltató is kínál munkalehetőséget: százezer fővel bővült a közfoglalkoztatási program, képzések indultak, valamint az állami vállalatok és a Magyar Honvédség is várja az álláskeresőket.

A hiteltörlesztési moratórium – mely 2020-ban kétezer milliárd forint többletforrást hagy az embereknél – december 31-ig hatályban marad, de időközben bárki kérheti a hitelfizetés folytatását.

Hozzátette: a lakosság 40 százaléka döntött úgy, hogy továbbra is törleszti hiteleit, tehát több mint fele élt a moratórium adta lehetőséggel.

Közölte azt is, hogy a babaváró támogatásnál és a családi otthonteremtési kedvezménynél (csok) szükséges folyamatos tb-jogviszonyhoz, a veszélyhelyzet időszaka – maximum hat hónap – beszámítható akkor is, ha ez idő alatt az igénylő nem rendelkezett munkahellyel.

Az iskolaőrség felállításáról kijelentette: az iskolában rendnek kell lennie, és a pedagógusokat meg kell védeni az erőszaktól. Ma a legtöbb intézményben nincs ilyen probléma, de egyes iskolákban és térségekben  rendszeresek a fegyelmi problémák, fennáll a tanárokkal szembeni erőszak – verbális, akár fizikai – veszélye.

Arról is beszélt: már lehet szabadtéri kulturális és sportrendezvényeket tartani az egész országban, ilyennek számít a szabadtéri színházi előadás, a szabadtéri mozi, a cirkusz, a múzeumokon kívül rendezett képzőművészeti kiállítás, irodalmi és könyves vagy éppen közgyűjtemények által szervezett rendezvény.

Kiemelte: szabadtéri rendezvénynek azok az események számítanak, amelyek négy oldalról körülhatárolt fedett épületen kívül zajlanak.

A kormányszóvivő elmondta: a kormány a gazdaságvédelmi alapból 25 milliárd forintnyi támogatást biztosít a gazdáknak, emellett egy újabb, 80 milliárd forintos mezőgazdasági csomagot hirdet meg az Agrárminisztérium a nagy hozzáadott értéket jelentő állattenyésztési és a kertészeti ágazat számára.

Szentkirályi Alexandra megerősítette, hogy Magyarország, Szlovákia és Csehország megnyitották határaikat egymás állampolgárai számára 48 órát meg nem haladó tartózkodás esetén.

Felhívta a figyelmet, hogy a Csehországba utazó magyarok utazhatnak Szlovákián át, visszafelé azonban nem, ezért Ausztria felé kell kerülniük. Hozzátette: a magyar-szlovén határon csütörtök óta nem korlátozzák a két ország állampolgárainak határátlépését.

Kiemelte: a kormány először azokkal az országokkal tervez határnyitást, melyekben a fertőzöttségi szint hasonló a magyarhoz, ezért az olaszokkal való nyitásra még várni kell.

Azt javasolta: érdemesebb belföldi utazásokban gondolkodni a biztonság mellett azért is, mert ezzel magyar munkahelyek megőrzését is tudjuk támogatni.

Közölte: egy parlament előtt levő törvényjavaslat szerint az idősek védelmében a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napig a gyógyszerek a kedvezményezett TAJ-számának megadásával és a kiváltó saját személyazonosságának igazolásával továbbra is kiadhatók.

Tájékoztatott arról is, hogy várhatóan július elsejéig marad az ingyenes parkolás, és a veszélyhelyzet lejártát követően nem kell pótolniuk az elsősegély-vizsgát azoknak, akik a felmentés alatt megkapták a jogosítványukat.

Hozzátette: a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, valamint annak megszüntetését követő 15 napon belül lejáró hivatalos okmányok – beleértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességet is – a veszélyhelyzet megszűnését követő 180 napig érvényesek maradnak.

Hirmagazin.eu

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Orbán Viktornak üzent a Greenpeace: Elég a véres olajból! .. – Szólj hozzá!

A szervezet csütörtök éjjel a Képviselői Irodaházra vetített óriási feliratot. Az Oroszország agressziója elleni közös uniós fellépést akadályozza azzal...

Frissítés a lajosmizsei balesetről – a 70 éves néni belahalt sérüléseibe a kórházban..

Halálra gázoltak egy nyugdíjast Lajosmizsén Egy 70 éves asszony halt meg Lajosmizsén, miközben egy várakozó autó mögött állt, amelynek...

Gázolás az 5-ös főúton, Lajosmizsén: a jármű alól emelték ki az áldozatot..

Baleset történt Lajosmizsénél, elgázoltak egy gyalogost. Parkoló autóba bepakoló embert ütöttek el az 5-ös főúton, Lajosmizsén a Dózsa György...

Lengyelország – Krakkó: Vaddisznó tört be egy szépségszalonba, hatalmas károt csinált..

Vaddisznó rontott be egy krakkói lakótelepen működő kozmetikai szalonba. Az állat „nagy lendülettel” futott be a helyiségbe – közölte a PAP...