11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekKormányközeli és független közvélemény-kutatók szerint is őrzi előnyét a Fidesz

Kormányközeli és független közvélemény-kutatók szerint is őrzi előnyét a Fidesz

Javult a magyarok hangulata, a kormánypártok pedig megőrizték a választáson szerzett támogatottságukat

– ezt támasztja alá a kormányközeli Nézőpont Intézet és a kormányoldaltól független Medián legutóbb nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatása.

A 2023-as politikai évadnyitány után elsőként publikált – hibahatáron belül közel azonos – kutatási eredmények alapján a magyarok közhangulata javuló tendenciát mutat az idei év elején:

Nézőpont Intézet és a Medián decemberi kutatása alapján még a magyarok kétharmada (egyaránt 66 százalék) gondolta úgy, hogy inkább rossz irányba mentek a dolgok az év végén, azonban február végén, március elején már közel tíz százalékponttal kevesebben voltak borúlátók (57-58 százalék).

Ezzel párhuzamosan a Nézőpont szerint 26 százalékról 32 százalékra, míg a Mediánnál 27 százalékról 37 százalékra nőtt a derűlátó magyarok aránya.

A Nézőpont utoljára február végén, a Mediánnal egy időben mérte a pártok népszerűségét. Mindkét kutatás hasonló támogatási adatokra jutott:

  • Nézőpont Intézet a biztos szavazók bázisán vizsgálta a pártok legvalószínűbb listás eredményét, amely alapján a szavazók több mint fele (52 százalék) a Fidesz-KDNP-t támogatná, a Medián a választani tudó „biztos” szavazók körén belül szintén arra mutatott rá, hogy a kormánypártiak tennék ki a szavazók több mint felét (51 százalék).
  • 12 (Nézőpont) és 14 (Medián) százalékos támogatás mellett a DK a legnépszerűbb ellenzéki párt.
  • A Nézőpont a Mi Hazánk 9 százalékos támogatottságát mérte, míg a Medián a Momentumot látta 9 százalékos erőnek.
  • A magyarok mindkét kutatás alapján bejuttatnák a parlamentbe a Kétfarkú Kutya Pártot: 9 (Nézőpont) és 6 (Medián) százalékkal, a Jobbik pedig mindkét esetben a bejutás küszöbén áll: 4 (Nézőpont), illetve 5 (Medián) százalékon.
  • Külön indulás esetén egyik felmérés alapján sem nem lenne több ellenzéki erő a parlamentben, miután a Mindenki Magyarországa, az LMP, A Nép Pártján, az MSZP és a Párbeszéd is egy-két százalékon áll.

Módszertan:

A Nézőpont Intézet idézett közvélemény-kutatásai február 20. és 22. (pártpreferencia), illetve március 6. és 8. (hangulat) között, 1000 fő telefonos megkérdezésével készültek. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba ± 3,16 százalék. Bázis = magyar választók, a választási részvételüket biztosra ígérő válaszadók. ­A pártok hazai listás eredményének lehető legpontosabb megállapításához a Nézőpont Intézet logisztikus regressziót alkalmaz.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work