A Magyar Időket egy felháborodott édesanya kereste meg, aki arról panaszkodott, hogy az egyik budapesti alapítványi elit gimnáziumba járó gyermekének kötelessége elmenni a tüntetésekre, mert az iskolában kiközösítik azokat, akik rombolják a csapatszellemet, és ki akarják húzni magukat az ilyen „program” alól.

Ez egyébként egyáltalán nem meglepő annak fényében, hogy több alapítványi középiskola az Open Society támogatását élvezi. A hazai Soros-szervezet egyik zászlóvivője az oktatáspolitikában a volt SZDSZ-es politikus, Horn Gábor, akinek családja igen erősen lobbizik, ha a spekuláns érdekeiről van szó.

Újabb diáktüntetést szerveznek az „oktatás szabadságáért”; a megmozduláson a tavalyi CEU-demonstrációkhoz hasonlóan már középiskolások csatlakozását is várják.

A Magyar Időknek egy budapesti alapítványi elit gimnáziumba járó diák édesanyja azt mondta, hogy gyermekének gyakorlatilag kötelező részt vennie a kormányellenes tüntetéseken. A felháborodott szülő lapunknak arról is beszélt, hogy az intézményben rendszeresen érzékenyítőkurzusokat tartanak, és ha tudta volna, hogy az intézmény „sorosista”, akkor nem íratta volna oda a gyermekét. Az anya szerint más iskolákban is hasonló a helyzet, másutt is hálózatos módon működnek közre, és aktivizálják magukat, ha kormányellenes megmozdulásról van szó.

Ez nem meglepő annak fényében, hogy több alapítványi középiskola is az Open So­ciety támogatását élvezi. A hazai Soros-szervezet zászlóvivője az oktatáspolitikában az egykori szabad demokrata politikus, Horn Gábor, akinek családja igen erős lobbitevékenységet folytat, ha Sorosról van szó.

Horn Gábor politikai pályája előtt tíz évig tanárként dolgozott, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének alapítója volt, míg az SZDSZ-be 1989 szeptemberében lépett be. A liberális politikus 1990-ben alapította meg barátaival a Közgazdasági Politechnikumot, a magániskolának éveken keresztül ő volt a vezetője, jelenleg az alapítványi kuratórium tagja.

A középiskolában tanévenként milliós nagyságrendű tandíjat kell fizetni, a lapunknak nyilatkozó szülő pedig azt sérelmezte, hogy nem tudja, ezért az összegért mit kap a gyermeke a drasztikus érzékenyítőkurzusokon túl.

Horn testvére, György 1988-ban hozta létre az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumot (AKG), ahol a harmadik testvér, Horn Ágnes is tanított, ő a kis iskola patrónusa is volt.

Az iskola az állami kedvezmények mellett jelentős összegben szed költségtérítést a szülőktől, így az érettségi megszerzése szintén több millióba kerül. Horn György – aki egyébként az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke is – egy korábbi, a Népszabadságnak adott interjújában maga is elismerte, hogy iskolájába a gazdasági elit gyermekei járnak. Horn azt mondta: az elit meglévő társadalmi kapcsolatai eleve kijelölik az óvodát, az iskolát és az egyetemet. Szavai szerint a tudományos elit a Fazekas Mihály gimnáziumot célozza meg, míg a gazdasági elitből származók jobbára az AKG padjait koptatják.

Horn Gábor édesapja, Horn Miklós az MSZP alapító tagja, majd V. kerületi önkormányzati képviselő és a belvárosi oktatási bizottság alelnöke volt. Horn Miklós korábban tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak is, nyugdíjazá­sáig a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola vezetője volt, de a Budapesti Gazdasági Főiskola dékáni és rektori szaktanácsadójaként is tevékenykedett. Horn Gábor felesége pedig az a Bakonyi Éva, aki a Soros Alapítvány igazgatója volt, a szabad demokrata politikus pedig 1993-tól éveken keresztül vezette a spekuláns alapítványának közoktatási programját.

Forrás: magyaridok.hu (Jurák Kata)

ElőzőÓriási szegedi kézilabdabravúr: győzelem a PSG ellen!
KövetkezőSolari is megkapta az első pofont, csúnya, megalázó vereségbe szaladt bele a Real-Madrid! (A cikk videót tartalmaz) Oszd meg!
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza