Hirmagazin
Image default
Külföld

Korlátozzák a turisták számát a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén

Szeptembertől korlátozzák az athéni Akropolisz látogatóinak számát, hogy csökkentsék a tömeges várakozást és zsúfoltságot a csúcsidőkben

– jelentette be a görög kulturális minisztérium.

A tárca közleményében azt írta, naponta legfeljebb húszezer ember keresheti fel Görögország leglátogatottabb műemlékét, és idősávokba lesznek beosztva a nyitvatartás tizenkét órája alatt. Az új idősávrendszert „kísérleti jelleggel” szeptember 4-én vezetik be.

A döntés célja, hogy a 2500 éves Akropoliszt megóvják és a látogatók élményét javítsák. Hasonló rendszert vezetnek be 2024. április elsejétől a többi görög régészeti helyszínen is – mondta Lina Mendoni kulturális miniszter a Real FM rádiónak.

Az Elstat görög állami statisztikai hivatal szerint az Akropolisznak tavaly több mint hárommillió látogatója volt, szemben a 2021-ben – a koronavírus-világjárvány idején regisztrált – 1,2 millióval. Tavaly júliusban, amikor két héten át rendkívüli hőhullám volt Görögországban, a műemlék látogatását több alkalommal is korlátozták – írták.

Az ország számít a turizmusra a közel egy évtizeden át tartó adósságválság utáni gazdasági talpraállás érdekében – írta az MTI.

Forrás

Hirmagazin.eu

 

Kapcsolódó hírek

Zelenszkij elégedetlen az USA-val: Vita az ukrán ásványkincsek felett.. – Írd meg a véleményedet erről!

Géza

A 64 éves Gareth Delbridge és az 58 éves Michael Spike Lewis olyan karbantartási munkálatokat végeztek, amelyekről senki nem szólt nekik, hogy már nem kell megcsinálniuk. Életükbe került (18+)

Géza

Támadás történt Ausztriában, Villachban: négy sérült, egy fiatal fiú életét vesztette.. (18+)

Géza
Megszakítás