Home Hírek Főhírek Korlátozás a Balatonnál és a Velencei-tónál

Korlátozás a Balatonnál és a Velencei-tónál

2021-ben e tó. Fotó tulajdonosa: Bognár Géáza
2021-ben a velencei-tó. Fotó tulajdonosa: Bognár Géáza

A „vízi temetkezést” sokan úgy képzelik el, hogy a szertartás során a hamvakat egyszerűen szétszórják, és azt a szél viszi a víz felé. Ez nem igaz, sőt a jogszabályok nem is engedik a hamvak ilyesforma „elszórását”.

A valóságban – legalábbis a jogszabályok előírása szerint – a „vízi temetkezéshez” először is engedélyt kell kérni a vízfelület tulajdonosától (kezelőjétől). Az engedélykérésnek tartalmaznia kell az elhunyt nevét és születési idejét, illetve a kérelmező adatait és a tervezett szertartás pontos helyének és időpontjának meghatározását.

Korábban a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Kdtvizig) PR referense, Szűcs-Molnár Diána a likeBalaton érdeklődésére elárulta, évente hozzávetőlegesen 8-10 alkalommal érkezik ilyen megkeresés hozzájuk a Balaton esetében.

Hamarosan azonban erre már csak korlátozottan lesz lehetőség, ugyanis mint arról később az igazgatóság közleményben tájékoztatott: augusztus 31-ig a hamvak szétszórásával történő temetéseket a vagyonkezelésükben lévő nagytavakon (Balaton és Velencei-tó) nem engedélyezik, és a hamvak szórásához nem adják meg a vagyonkezelői hozzájárulásukat.

Tudatták továbbá, hogy 2025-tól a június 1. és augusztus 31. közötti időszakban a hamvak szétszórásával történő temetéseket már nem engedélyezik. Hogy az év többi részében miként oldhatók meg a hasonló kérelmek, az további elbírálás kérdése – jegyzi meg az Origo.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőFelfüggeszthetik Dobrev Klára mentelmi jogát
KövetkezőA kutyát sikerült kimenekíteni, a gazdáját már nem és újabb tragédiák, beszámol az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság..
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás