Home Főhírek Belföldi hírek Kordában tartják az algásodást a Balatonon

Kordában tartják az algásodást a Balatonon

Bár tavaly később jelentkezett az algásodás, de a probléma nem új keletű. A szakemberek most azonnal léptek a kékalga ( jobbra) miatt /Fotó: MTI Varga György

Hiába veszélyes a kékalga, a balatoni strandokon nem jellemző az algásodás, a víz minősége pedig kiváló – oszlatta el szakértői véleményre alapozva a magyar tengerrel kapcsolatban terjedő kételyeket a Ripost.

Az utóbbi egy-két hétben megjelent hírek szerint elszaporodtak az algák a Balatonon, elsősorban a tó nyugati medencéjében.

A Vízügyi Igazgatóság harmadfokú vízügyi készültséget rendelt el, hozzátéve, hogy megkezdik a kotrást – írta a lap, amely megkereste a Balatoni Limnológiai Intézetet, hogy megtudja, mire számíthatnak az elkövetkezendő napokban azok, akik megfogadják a „Kevesebb Adria, több Balaton” tanácsot, és a magyar tengernél töltik szabadságukat.

Abszolút nincs ok aggodalomra” – mondta a Ripostnak dr. Vörös Lajos, az intézet kutató-professzora.

A tónál azt láttuk, hogy elsősorban a nyugati medencében, Keszthely és Szigliget tájékán kezdődött algásodás. Ha marad a kánikula, van esély arra, hogy a kékalga az egészségügyi határértéket meghaladó mértékben jelenjen meg, de ez közel sem biztos,

a tó vize jelenleg mindenhol jó, fürdésre alkalmas.

A meleg mellett ugyanis az algásodáshoz nitrogén és foszfor vegyületek is kellenek, melyek a fenékiszapból szabadulhatnak fel” – fogalmazott a professzor.

Folyamatosan kotorják a medret, mivel ezzel is akadályozzák a kékalga szaporodását. Az említett alga színe a szakértő szerint nem feltétlenül kék, sokkal inkább lehet sárgás, zöldes vagy barnás árnyalatú. Ez a színes hártya pedig a víz tetején úszik.

A kékalga szaporodását elősegíti a meleg, szélcsendes időjárás. Érzékenyebb bőrűeknél kiütéseket okozhat, vagy akár szemgyulladást, gyerekeknél, ha többször nyelnek a vízből, hasmenést. Ám mint a professzor hangsúlyozta, pánikra semmi ok, hiszen

a hatóság folyamatosan ellenőrzi a víz minőségét a strandokon, és ha szükséges, közbelép.

Múlt pénteken Gál Lajos, Gyenesdiás és Nagy Bálint, Keszthely polgármestere közölte: bár a kutatók jelezték, hogy előfordulhat algásodás a Balatonban, jelenleg kiváló a víz minősége a nyugat-balatoni strandokon is, ahol a megkezdett kotrási munkák sem zavarják a fürdőzőket.

A címlapfotó illusztráció.

ripost, hirado / Hirmagazin.eu

Előző„Ledózerolt” egy üzletet egy kisbusz Budapesten
KövetkezőSzörnyű részletek: begyógyszerezett beteget erőszakolt meg az ápoló a sátoraljaújhelyi kórházban
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás