Home Sport Sporthirek Korábbi csapattársa szerint Button egy alulértékelt világklasszis

Korábbi csapattársa szerint Button egy alulértékelt világklasszis

hirmagazin 2015 05 20 071721
2015. május 19. 19:41 Forrás: motorsportal.com

Jenson Button egy világszínvonalú autóversenyző sokan mégis alábecsülik őt – állítja a McLaren-Honda tesztpilótája, Kevin Magnussen, aki tavaly a brit bajnok csapattársaként debütált. A fiatal dán nyilatkozata során 2014-es szezonjáról és a jövőre vonatkozó terveiről is beszélt.
Jenson Button (Fotó: Price / XPB Images) Jenson Button (Fotó: Price / XPB Images)

A tavalyi versenyévad második felében végig bizonytalan volt a mezőny legtapasztaltabb versenyzőjének jövője, a McLaren vezetői ugyanis hosszú hetekig mérlegelték, ki tarthatja meg pozícióját, és lehet az istállóhoz visszatérő Fernando Alonso csapattársa. A vezetőség végül Button mellett voksolt, a csapat tehát két világbajnokkal vágott neki a 2015-ös szezonnak. Kettejük közül sokan a spanyolt tartják erősebbnek, akit gyakran napjaink egyik legjobb autóversenyzőjeként jellemeznek, Magnussen szerint azonban a márkatársról sem szabad elfeledkezni.

„Jenson egy világklasszis, egy világbajnok” – mondta a fiatal dán a motorsport.com egyik munkatársának. „Sok ember alulértékeli őt, talán a Lewis Hamilton mellett töltött évek miatt” – teszi hozzá, majd a korábbi csapattárs személyiségéről és stílusáról is ejt néhány szót. „Ő egy nagyon kedves fickó! Nem kellemetlen és egy kicsit sem tisztességtelen; egészen egyszerűen tényleg egy jó srác! Tavaly egymással versenyeztünk, ez a küzdelem pedig végig sportszerű volt, miközben ugyanazok a lehetőségek álltak a rendelkezésünkre. Nagyon sokat tanultam tőle, mert rendkívül nyitott és tisztességes” – magyarázza a huszonkét éves sportember.

A fiatal pilóta által említett küzdelem végül Button győzelmét hozta, aki elsősorban a szezon második felében kezdett márkatársa fölé nőni. A jelenleg tesztversenyzőként dolgozó Magnussen most azt is elárulta, mi állhatott ennek hátterében. „Jensonnek már nem kellett volna küzdenie, hiszen ha nem kap lehetőséget a Forma-1-ben, akkor a világ bármely sorozatában szívesen látják, bármelyik csapatnál. Nem volt rajta nyomás. Talán azt hitte, hogy mennie kell, én pedig megtarthatom a helyem, ezért végig nyugodt maradt. Én ennek az ellentéte voltam, hiszen mindent elveszítettem volna; ha most teljesen kiestem volna a Forma-1-ből, akkor nem hiszem, hogy kaptam volna lehetőséget, szóval sokkal jobban szenvedtem” – magyarázza.

Noha a tesztversenyzői szerepkört sokan visszalépésnek tartják, Magnussen örül, hogy ott maradhatott a tűz közelében, így ugyanis elmondása szerint adott esetben könnyebben visszatérhet majd a mezőnybe. „Ismét meg kell győznöm a csapattagokat, meg kell mutatnom, hogy még mindig elkötelezett vagyok, és azt is, hogy megérdemlek egy új lehetőséget. Ha ez sikerül, és versenyzői üléshez juthatok, akkor tudni fogom, hogy ez az egész tényleg jót tett nekem. Most erősnek kell maradnom és folyamatosan készen kell állnom” – zárja gondolatát a dán, akinek a szezonnyitón már be kellett ugrania a második barcelonai teszten lesérülő Alonso helyett, igaz egy műszaki probléma miatt a futamon nem indulhatott.

Exit mobile version
Megszakítás