Felfedezték az egyik távoli csillag, a 2545 fényévre lévő Kepler–90 nyolcadik bolygóját, ezzel pedig a rendszer planétáinak száma nyolcra nőtt, ami annyi, mint a Naprendszerünké. Legalábbis mióta a Plutót kisbolygóvá fokozták.
Ez lehet a 21. század gőzgépe, amely megváltoztatja a világot A mesterséges intelligencia (MI) a technológiai forradalom küszöbén áll, elterjedése alapvetően megváltoztatja majd a társadalmat, a fejlesztések értéke pedig elérheti az 57,6 milliárd dollárt 2021-ra. Ez derült ki az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat legfrissebb elemzéséből.
A Kepler–90 így a Naprendszeren kívül a legtöbb bolygóval rendelkező csillag, amit valaha felfedeztek. De még mindig nem ez az, ami igazán különlegessé teszi a felfedezést – hanem az, hogy a keresőóriás mérnökei a mesterséges intelligencia (MI) gépi tanulás elnevezésű programját használták a Naprendszeren kívüli bolygók felkutatására. Igen, Kopernikusz vagy Kepler valószínűleg elképedt volna attól, hogy miként fedeznek fel bolygókat a 21. században. Mondjuk mi már egy ideje próbálunk hozzászokni a gondolathoz, hogy az MI alapjaiban változtatja majd meg a világunkat:
A csillag csak kicsit forróbb és nagyobb a Napnál távol, és a Földtől 2545 fényévre található, ám bolygórendszere a Naprendszeréhez hasonló elrendezést mutat.
A Kepler–90 csillagrendszere a mi Naprendszerünk egy kicsinyített változata. Belül kisebb, kívül nagyobb planéták keringenek benne, csak egymáshoz sokkal közelebb – magyarázta Andrew Vanderburg, az austini Texasi Egyetem kutatója, a nyolcadik bolygó egyik felfedezője.
This illustration made available by NASA shows a comparison of the planets in the solar system and those orbiting the star Kepler-90. An eighth planet, Kepler-90i, has been found in the faraway solar system, matching our own in numbers. This is the only eight-planet solar system found like ours _ so far. (Wendy Stenzel/NASA, Ames Research Center via AP) A Kepler–90 és a Naprendszer között sok a hasonlóság. Balról jobbra a 3. égitest az újonnan felfedezett bolygó, a Kepler–90i
A Kepler–90 bolygói annyira közel keringenek egymáshoz, hogy a legkülső planéta ugyanolyan távolságra van a csillagától, mint a Föld a Naptól. Mivel az új bolygó, amelyet Kepler–90i-nek neveztek el, a rendszeren belül sokkal beljebb kering központi csillagához – 14,4 nap alatt kerüli meg azt –, felszínén perzselő forróság uralkodik, nagyjából 425 Celsius-fok, mint a Vénuszon. A mesterséges intelligencia segítségével egyébként fedeztek fel már korábban Föld nagyságú bolygót, az 1100 fényév távolságra lévő Kepler 80g-t.
És ha már a 425 Celsius-fokos, perzselő hőmérsékletnél tartunk, akkor nem is kell továbbmennünk a szomszédnál:
Az emberiség már négy járművet küldött a Marsra, és az egész világon folyamatban vannak olyan küldetések, amelyek a vörös bolygó további felderítését céloznák meg.
A NASA szembenéz a nemezisével, és megpróbálja a lehetetlent
.. De miért nem küldtünk eddig még járművet a másik szomszédbolygónkra, a Vénuszra?
Fogós kérdésnek tűnhet, ugyanis a Vénusz – a többi úti célunkkal ellentétben – hasonló tömegű és méretű, mint a Föld, ráadásul a Mars felszíni gravitációjával ellentétben – ahol harmadannyi lenne a súlyunk, ha ráállnánk egy mérlegre – a gravitáció is úgy 90%-a a földinek.
Ez pedig nagyon fontos szempont, ugyanis mikrogravitációs környezetben – többek között – izomsorvadás, csontveszteség, vörösvérsejt-csökkenés és elektrolit-egyensúlyhiány léphet fel.
A Vénuszon az említett okok miatt hosszabb ideig tartózkodhatnánk „visszaszoktatás” nélkül, és azt se feledjük, hogy a Marsnál is közelebb van hozzánk bő 10 millió kilométerrel, azaz egyszerűbb lehet megközelíteni.
A hozzánk legközelebb lévő bolygó átmérője, tömege és felszíni gravitációja közel azonos a Földével
És akkor most hadd ismerjük meg a Vénusz „kevésbé rokonszenves” oldalát: a bolygón több mint 460 Celsius-fokos hőmérséklet tombol, a felszíni nyomás pedig a földinek legalább a 90-szerese,
így gyakorlatilag szétég minden elektronika, amit oda küldünk, a mechanikai alkatrészek pedig megsemmisülnek.
Így a NASA sokáig nem tudott mit kezdeni a szeszélyes szomszéddal, de úgy tűnik, az utóbbi időben nagy lépést tettek afelé az amerikai űrhivatalnál, hogy összedobják az első vénuszjárót, amely képes túlélni a bolygó viszontagságos környezetét.
A Vénusz a Naprendszer pokla, ahol az ón, az ólom és a cink is olvadt állapotban van
A NASA Glenn Kutatóközpontjában ugyanis kifejlesztettek egy olyan számítógépchipet, amely képes túlélni a Vénuszhoz hasonló körülményeket 521 órán, azaz közel 22 napon át. A titok kulcsa abban áll, hogy a chip alapját nem szilícium, hanem szilícium-karbid képezi, így ezek a chipek nem adják fel a szolgálatot 250 Celsius-foknál, és a magas nyomást is sokkal jobban elviselik.
A szilícium-karbid sokkal nagyobb feszültséget és hőmérsékletet bír ki, kémiailag nagyon ellenálló, ugyanis nem reagál vízzel, vízgőzzel, semmilyen savval vagy lúggal, ráadásul majdnem olyan kemény, mint a gyémánt. Nem csoda, hogy a nehézipar és a hadsereg tart leginkább igényt erre a technológiára, amellyel a NASA is szemezget egy ideje.
Hogy a chip milyen jól reagált az extrém körülményekre, bizonyítja: a kísérletet nem a meghibásodása miatt kellett leállítani, hanem azért, mert a kamrát, amely fenntartja a szimulációhoz szükséges magas nyomást és hőmérsékletet (Glenn Extreme Enviroments Riget, GEER) ki kellett kapcsolni háromhétnyi folyamatos működés után.
A szilícium-karbid alapú chip sikeresen megbirkózott az extrém körülményekkel, gyakorlatilag sértetlen maradt
Persze egy ilyen chip kifejlesztése hatalmas technológiai előrelépésnek tekinthető, ugyanakkor egy olyan robotfelfedező megépítése, amely ellenáll a Vénusz szélsőséges körülményeinek, továbbra is őrületes kihívás. Ez persze nem jelenti azt, hogy az amerikai űrhivatal mérnökei ne dolgoznának rajta, főleg, hogy NASA-kütyü eddig még nem járt a Vénuszon – a Magellan-űrszonda 1989 májusa és 1994 szeptembere között gyűjtött adatokat a bolygó légköréből, mielőtt elégett volna –, a szovjeteknek viszont sikerült már űrszondát eljuttatniuk a bolygó felszínére:
a Venyera-program keretében 16 űrszondát is a Vénuszra küldtek 1961 és 1983 között, de csak a Venyera–13 bírta 2 óránál tovább.
A Venyera–13 húzta eddig a legtovább a Vénuszon, összesen 127 percig
A program így is nagyon hasznosnak bizonyult, ugyanis olyan fontos mérési eredményekkel szolgáltak, mint a talaj, a légkör és a felhőzet összetétele, hőmérsékleti adatok vagy megvilágítási viszonyok; de sikerült elektromos kisüléseket is észlelni – és az azokat kísérő hangjelenségeket rögzíteni –, valamint meghatározni néhány aktív vulkán pontos helyzetét.
Forrás és képek: Popular Mechanics