11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárKoós János kitálalt Bajor Imre özvegyéről

Koós János kitálalt Bajor Imre özvegyéről

Hosszas hall­ga­tás után most el­árulta az éne­kes, miért ha­ra­gu­dott meg a le­gen­dás szí­nész öz­ve­gyére.

Az énekes sokáig nem szívesen beszélt arról, miért romlott meg a kapcsolata Bajor özvegyével. Ám most mégis úgy döntött, elmondja, mi bántotta.

„Nem tetszett nekem, hogy Imi nagybetegen kuruzslóhoz jár a gyógyulás reményében, és szerettem volna, ha felkeres egy rendes szakorvost.

Sajnos nem így történt, pedig talán még ma is élhetne

– magyarázta Koós János, aki máig nem képes feldolgozni barátja elvesztését.

Koós János kitálalt Bajor Imre özvegyéről

Még ma is elérzékenyülök, amikor Imire gondolok, de a sírjához nem járok ki, az nagyon megvisel.

„Sok kollégám temetésén mondtam búcsúbeszédet, és mindannyiuktól úgy köszöntem el, hogy ne aggódj, fogunk mi még találkozni. Imijén azonban nem mondtam. Számomra ő nem ment el. Nem emlékezem rá, és nem búcsúztam el tőle, hiszen ő most is itt van velem” – mesélte az énekes a Storynak, aki azt is elárulta, gyakran nézegeti a falán lógó közös képeket.

„Reggelente felnézek a falra, látom a közös képeinket, amiken jókat röhögtünk.

Emlékszem, sokszor beszéltünk arról, milyen szép lesz majd, ha megöregszünk. Sajnos nem így lett, pedig húsz évvel volt fiatalabb nálam.

– mondta, majd hozzátette, hogy bár az utóbbi időben több kollégájától kellett búcsúznia, ő mégsem foglalkozik az elmúlás gondolatával.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem