Home Szabadidő Bulvár Koós János kifejti a tartós házasság titkát

Koós János kifejti a tartós házasság titkát

Koós János alighogy megházasodott első feleségével, hamar el is váltak útjaik. Koós egy fesztiválra készült az Erkel Színházban. Az üres nézőtérre sietett, a színpadon pedig eközben egy nő énekelt. Felnézett rá, és egy pillanat alatt halálosan szerelmes lett.

Koós János kifejti a tartós házasság titkát

Dékány Saroltát 1971-ben anyakönyvvezető elé is vezette. Több mint negyven éve élnek boldog házasságban.

1 – „A jó házassághoz irgalmatlan szerencse kell”: Az énekes örök hálával tartozik első feleségének, amiért békében engedték el egymás kezét. A nő hamar belátta, hogy nincs miért harcolni. Koós János élete innentől gyökeres fordulatot vett. Saroltának és neki két gyermekük született és immáron egy gyönyörű kislány büszke nagyszülei is.

2 – „Komolyabban még soha nem vitatkoztunk”: Koós elárulta, hogy több mint negyven éve mondták ki a boldogító igent feleségével, de ez idő alatt komolyabban még soha nem vesztek össze.

Hogyan főz felesége?

– Saci úgy főz, hogy szakácsként bármelyik országban megállná a helyét. Sokszor könnybe lábad a szemem, mert eszméletlenül finom dolgokat tesz elém az asztalra. Ennek köszönhetem, hogy nem zabálok, hanem „koóstolgatok”… Koós a Star magazinnak adott interjújában rávilágít arra, hogy Szenes Iván egy rádióriportban már évtizedekkel ezelőtt elmondta: ..A mi szakmánkban ez a francos Koós János nősült a legjobban ” – emlékezik vissza az énekes, aki gyermeteg mosollyal az arcán halkan beismeri: igaza volt néhai barátjának, zenésztársának.

„Segítjük és szeretjük egymást”

A mai világban különösebb viták nélkül leélni több mint negyven évet nem kis teljesítmény. Bár számos kapcsolatban pillanatnyi zavart okozhat egy gyerek születése. Koósék mégis úgy érzik, őket inkább összekovácsolta a szülői szerepkör.

– Megbecsüljük egymást. A kapcsolatunkat a gyerekeink születése erősítette meg igazán. Ez egy fontos állomás volt az életünkben, hiszen mindig is vágytam arra. hogy apa lehessek, így hatalmas öröm volt. amikor megérkezett első gyermekünk. Réka, majd alig három évvel később a fiunk, Gergő – eleveníti fel Koós János. A gyerekek persze szempillantás alatt felnőttek. Réka pedig mondhatni a szülők útját folytatja. – Nagy öröm számunkra, hogy mindkét gyerekünk a maga területén sikeres. Réka vidéken él az unokánkkal, Rozival. A fiunk pedig a mai napig itt lakik a házunk alsó szintjén. Ő a számítástechnika világában találta meg magát, és abban sikeres. Réka pedig remek színésznő – büszkélkedik az énekes.

„Sokat vigyázunk az unokánkra”

Koós János és felesége úgy érzi: sikerült jó példát mutatni a házasság terén a gyerekeiknek, de mint mondják, ez semmire sem garancia. Réka és Gergő élete máshogyan alakult.

– Sajnos, mindkét gyerekünk elvált. Ez az ő dolguk, nem szólunk bele az életükbe, persze sajnáljuk. Annak azonban örülünk, hogy mi Sacival kitartunk egymás mellett, és hogy sokat vigyázhatunk az unokára. Réka a Madách Színház színésznője, nagyon elfoglalt. Rozi már kész nagy lány. Ő is művészlélek, ami egyelőre a rajzolásban teljesedik ki – meséli lelkesen Koós.

– Most kapott Rékától egy négy hónapos kiskutyát, ami sokat változtatott rajta. Azt mondhatom, hogy tizenkét éves létére már most érett kislány, felelősségteljesen gondoskodik a kedvencéről – teszi hozzá, majd megjegyzi: sajnos az ő négylábú kedvencük már nem őrzi a házat.

Forrás: delina

Exit mobile version
Megszakítás