Konyhatechnikai eljárások

Bundázás

A különböző élelmiszerek valamilyen bundában, bő olajban való sütése régóta ismert. A történeti áttekintésbe nem mennék bele, mert szétfeszítené a cikk kereteit. Röviden, valószínűleg Itáliából indult el hódító útjára, Bécs felé, majd terjedt el Európában és hajósok közvetítésével elérte Japánt is.

Grillezés

A grillezés, mint szabadtéri sütésforma, ősidők óta használatos. A forró kőre tett hús, nyársra húzott hal, szalonna, parázsban sült burgonya, kukorica, régóta ismert ételek. Eleink is gyakran használták, részben egyéb lehetőség híján, később táborozáskor. Gondoljunk úttörő korunkra.

Tartósítási eljárások

Nagyanyáink korában természetes volt, hogy bizonyos élelmiszereket tartósítsanak. A hűtőszekrény elterjedése előtt nem volt más mód, a nem szezonális élelmiszerek, fogyasztási idejének kinyújtására. Bizonyos zöldségeket vermeltek, a húsokat sózták és füstölték, esetleg zsír alatt tárolták. A gyümölcsöket hővel kezelték, majd hozzáadott cukorral tették el. Ismert módszer volt a vízelvonás is, gondoljunk az aszalt gyümölcsökre, illetve a szárított húsokra. Hidegen tettek el savanyúságokat, tartósítószerekkel vagy természetes savanyítással pl. káposzta, kerekrépa.

A sütési eljárások

Hagyományos sütés, Csőben sütés (Gratinirozás), Zsírban sütés, Párolás, Elősütés, Pirítás (Átfuttatás), Roston sütés, Zsírjára pirítás, Zsír nélküli sütés, Grillsütés, Kigőzölés, Nyárson sütés, Perzselés

Sűrítési eljárások

Sűrítés, Rántás, Világos rántás (Fehér rántás), Zsemleszínű rántás, Barna rántás, Vajas rántás, Száraz rántás (diétás rántás), Magyaros rántás, Lisztszórás (hintés, staubolás), Habarás, Manierozás, Legírozás

Főzési eljárások

Főzés, Abálás, Átforralás (kiforralás), Beforralás, Blansírozás (előfőzés, forrázás), Gőzben főzés, Bográcsban főzés

Forrás: hajokonyha.hu; Képek: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu;

Cím: Nem köthető városhoz Konyhatechnikai eljárások
Tel: 0036705322177
E-mail: [email protected]
Web: www.hirmagazin.eu