8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárKönnyes szemmel vallotta be Polgár Tünde: „Az édesanyám alkoholista volt”

Könnyes szemmel vallotta be Polgár Tünde: „Az édesanyám alkoholista volt”

Nehéz ezt még leírni is, hát még kimondani.

Polgár Tünde és férje, Polgár Árpád nemrég a Három Igazság című YouTube műsorba voltak hivatalosak, aminek Palik László az egyik házigazdája. Az új rész rengeteg meglepetést tartogatott a sztárpár múltjáról és kapcsolatuk titkairól, de még Polgár Tünde szívfacsaró gyermekkoráról is szó esett.

Tündéék már 22 éve házasok, de a köztudatba csak pár éve kerültek bele – hiszen 2018-ban forgatták a VIASAT3 Feleségek luxuskivitelben című műsor második évadának új szereplőjeként. Könnyen jött a hírnév, Tünde pedig játszi könnyedséggel viseli azt. Magánéletéről és a múltjáról azonban eddig keveset beszélt, Palik Lászlóékkal most viszont kivételt tett.

Kemény vizekre eveztek

A médiaszemélyiség a házasságról beszélt, részletezte, hogy szerinte mi egy hosszú párkapcsolat titka. Dióhéjban annyi, hogy a valóság nem egy hollywoodi romantikus film.

Mondhatjuk, hogy egy kapcsolat huszon éveken át rózsaszín köd, de ez hülyeség és hazugság. Aki ezt mondja, vagy nem élt még hosszú házasságban vagy hazudni akar magának is

– kezdte Tünde, aki már 23 éve alkot egy párt Árpáddal, és a 40. születésnapján mondta ki a boldogító igent neki.

„A hosszú és boldog kapcsolat titka az, hogy az ember rájön, senki sem tökéletes, és megtanulja a másik hibáit, nyűgjeit kezelni és elviselni, és tisztában kell lenni azzal, hogy nekünk is van ilyen. Tudni kell, mikor kell hallgatni, mikor kell ott lenni támasznak, és mikor kell szólni, amikor támaszra van szükséged. Nálunk a beszélgetések mellett a nagyon nagy összekötő kapocs a humor. Meg lehet beszélni a gondokat a barátnőkkel, de abban hiszek, hogy a legbensőbb barátod az legyen, akivel együtt élsz” – fejtegette Polgár Tünde.

Szívfacsaró részletek a gyerekkoráról

A házasság és a párkapcsolat témái után Tünde megnyílt a gyerekkorával kapcsolatban is. Senki sem gondolta volna, hogy ez történt vele, de ő most kendőzetlenül mesélt minderről.

Az édesanyám alkoholista volt, 10 éves koromtól úgy nőttem fel, hogy anyám reggel azt mondta, menjél ki a kocsmába, vermutot hozzál

– kezdte fájdalmas hangon a médiaszemélyiség.

„Az öcsém akkor mosott fogat és akkor kapott reggelit, ha én odafigyeltem rá. Volt előttem egy olyan rossz házassági és családi példa, amiért azt mondtam, én soha nem fogok megházasodni. Öcsém soha nem mászott ki ebből a dologból tökéletesen. Nagyon pici gyerek volt, amikor az édesanyám végleg elhagyott minket. Egy ideig nála voltunk, de aztán a család látta, hogy nem lehet tovább fedni ezt a sztorit. A bíróság végül apámnak ítélt minket. Az öcsém 8 évesen nem értette, miért mondja azt az édesanyánk, hogy megtagadtuk őt és soha többé nem akar látni minket. És ezt tényleg betartotta. Én akkor 12 éves voltam, az öcsém 8” – fejtette ki Polgár Tünde, majd folytatta.

„Minden családban vannak csontvázak, amelyeket nem veszünk elő a szekrényből. Én ezt hibának tartom. Ezért beszélek arról, nekem milyen anyám volt. Mert azok a gyerekek, akik úgy nőnek fel, hogy ezt titkolni kell, magukban keresik a hibát, ezeknek a gyerekeknek meg kell tanulni, hogy ez nem az ő hibájuk. Nem tehetnek erről. Nem az ő keresztje. Építkezzen és tanuljon belőle.”

 

Fotó: Blikk

Forrás: blikkruzs / Hírmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem