13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekEsélyegyenlőségKomplexebb a megváltozott munkaképességűeknek szóló új pályázat

Komplexebb a megváltozott munkaképességűeknek szóló új pályázat

forrás: MTI

Az előző periódushoz képest sokkal komplexebb a megváltozott munkaképességűeknek szóló, októberben meghirdetett pályázat; a bértámogatás mellett a munkaerőpiaci közvetítés és felkészítés is a program része lett – hangsúlyozta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.

 megváltozott munkaképességűek

Kifejtette: az Emberierőforrás-fejlesztési Operatív Program (EFOP) pályázata a megváltozott munkaképességű emberek nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedését hivatott segíteni, a rendelkezésre álló munkahelyek számát növelni, evégett pedig szükség van mind a munkáltatók, mind pedig a munkavállalók felkészítésére.

Emellett „elengedhetetlen a társadalmi érzékenyítés is”, ami szintén része a programnak – tette hozzá az államtitkár.

Köpeczi-Bócz Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: 2017. december 31-éig összesen tízmilliárd forint jut erre a programra. Közölte, hogy az Emmi új pályázatán olyan cégek indulhatnak, amelyek szerepelnek az úgynevezett akkreditációs listán és rendelkeznek tanúsítvánnyal, vagyis a megfelelő munkakörülmények kialakításával, akadálymentesítéssel felkészültek a fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására.

Az akkreditációs lista egységesebb képet ad a lehetőségekről, támpont a munkaerő-közvetítést és -felkészítést segítő civil szervezeteknek, valamint a munkavállalóknak is. Változás továbbá, hogy a programhoz már a 30 százalék alatti munkaképességgel rendelkező személyek is csatlakozhatnak, mivel az előző évek tapasztalataiból ítélve az egyes kategóriákban idővel fejlődés volt – tette hozzá az államtitkár.

Közölte: az elképzelés az, hogy a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalban (NRSZH) kifejlesztett módszereket a civil szervezetek segítségével minél több munkaadó megismerje, ezáltal pedig több, megváltozott munkaképességű ember végezhessen értékteremtő munkát.

Köpeczi-Bócz Tamás megjegyezte, hogy sok foglalkoztató felvenne megváltozott munkaképességű embereket, de nincs tisztában a szabályokkal, nem tudja, mennyi a többletköltség, milyen környezetet kell kialakítani és ez mekkora beruházással jár.

Az államtitkár tájékoztatott arról is, hogy a kormány a vállalása alapján 2020-ig minden szegmensben – ezáltal a csökkent munkaképességűek körében is – 75 százalékra növeli a foglalkoztatási rátát. A program 2017-ig mintegy 6 ezer embert ér majd el, közülük 4200 munkavállaló kompetenciafejlesztésre, 400 jelölt pedig szakmai képesítésre kap lehetőséget.

A Palota-15 Rehabilitációs és Közfoglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. telephelyén tartott sajtótájékoztatón Czibere Károly szintén beszámolt az eddig elért eredményekről. Haladásnak nevezte például, hogy az utóbbi négy évben csaknem a duplájára, 43 ezerről 78 ezerre emelkedett a megváltozott képességű foglalkoztatottak száma.

Előrelépésként említette továbbá, hogy a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek – az uniós értékhatár alatt – a közbeszerzés alóli mentességet kapnak, akár termékről, akár szolgáltatásról van szó. Ez a munkahelyteremtésben és a piacszerzésben is komoly előrelépés számukra – mondta az államtitkár.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work