Hirmagazin
Image default
FőhírekHírekTudástárTudástár - minden érdekesség

Komoly történettudományi vitát váltott ki Sándor Fegyir, Ukrajna budapesti nagykövetének interjúja, amelyben azt állította, hogy „öt ukrán hercegnőből lett magyar királynő, és tőlük születtek későbbi magyar királyok” .. nézzük hát, mi a valóság!

A diplomata szerint emiatt „ukrán vér csörgedezett a magyar királyok ereiben, és ez tagadhatatlan”. Az Ukrinformnak adott nyilatkozatában a magyar gyökerekkel is rendelkező, de magyarul nem beszélő nagykövet „mondhatni, közös DNS-ről” beszélt a két nép között.

A kijelentésekre Bárány Attila, a Debreceni Egyetem történészprofesszora reagált a Magyar Nemzetnek, és több ponton is vitatta az elhangzottakat. Mint mondta:

Az a kifejezés, hogy ukrán, anakronisztikus, ez a középkorban nem létezett. Maga a kifejezés is jóval később keletkezett, maguk is csak a 18–19. században kezdik használni arra a területre, ami az orosz határvidék – ezt is jelenti.”

A történész hangsúlyozta, hogy a középkorban nem létezett Ukrajna mint államalakulat, így azok a hercegnők, akik az Árpád-házba házasodtak, semmiképpen sem tekinthetők „ukránnak”.

„Az említett hercegnőkhöz semmi köze a mai Ukrajnának. Orosz fejedelmek leányai házasodtak az Árpád-házba. A legismertebb I. András felesége, Anasztázia, akinek van is egy szobra Tihanyban, ahol I. András is el van temetve. Ő Jaroszláv kijevi nagyfejedelem leánya, aki magyar királyné lett, és valóban van egy gyermeke, a későbbi Salamon király, de ő semmiképpen nem volt ukrán, hanem az óorosz Kijevi Rusz nagyfejedelem leánya.”

A középkori források nem ismerik az „ukrán” kifejezést.

„Az említett hercegnők tehát a mai Ukrajna területén élő orosz hercegnők voltak. Volt egy Kijevi Nagyfejedelemség, amit óorosznak nevezhetünk, amelynek a nyelve ötvözte az óukránt és az óbeloruszt, de nem volt ukrán, mert az ún. ukrán államalakulat csak jóval később fejlődött ki” – tette hozzá. 

Bárány ezt követően részletesen felsorolta, hogy több magyar királyi személy valóban orosz eredetű fejedelemleányt vett feleségül:

„Szent László királynak van egy leánya, aki az orosz nagyfejedelemségbe házasodott. Később a Kijevi Rusz széttagolódott kisebb államokra, mint például Halics vagy Galícia. II. (Vak) Béla királyunk édesanyja, Álmos herceg felesége a kijevi nagyfejedelem lánya volt. Álmos testvére, Könyves Kálmán második felesége pedig szintén a kijevi nagyfejedelem leánya volt. III. Béla édesanyja, Eufrozina, II. Géza felesége szintén a kijevi nagyfejedelem leánya volt, de róluk sem mondható, hogy ukránok voltak, hanem a kijevi nagyfejedelemségből származó oroszok.”

A történész szerint valóban léteztek magyar–orosz házasságok a középkorban, de ezek mai nemzeti kategóriákkal nem értelmezhetők:

Öt-hat házasság valóban van és több gyermek, aki orosz házasságokból születik, de a történetírás őket nem tekinti ukránnak, mert Ukrajna kialakulása több száz évvel későbbi fejlemény.”

Bárány Attila azt az állítást is cáfolta, amely szerint a magyarság és a Kijevi Rusz között sosem volt konfliktus:

„Elődeihez hasonlóan például II. Géza a 12. században sorozatosan háborúkat vívott a ruszokkal, oroszokkal szemben. Ha testvérek vagy barátok lettünk volna, akkor nem így lett volna. Mindig volt a magyar királynak egy partnere a sok fejedelem közül, akivel szövetséget próbált volna kötni, Halicsot pedig (a mai Lviv) megpróbáltuk elfoglalni, és magyar fennhatóság alá venni többször is.”

Nyitókép forrása: A HírTv YouTube-oldala

Forrás nyomán

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek