Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Komoly szigorítás várható: minden azon múlik, megszavazza-e az Országgyűlés az új törvényt

Nagyon úgy néz ki, hogy végre óriási áttörés jöhet az állatvédelemben: ha megszavazza az Országgyűlés, jelentősen szigorodhat az állatkínzásért járó büntetés.

Egyre többen harcolnak azért, hogy az állatkínzók megkapják méltó büntetésüket. Most Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos bejelentette, hogy komoly áttörés jöhet az állatvédelemben: jelentősen szigorodhat az állatkínzás, az állatviadal és a természetkárosítás elleni fellépés jogszabályi környezete.

Az országgyűlési képviselő elmondta, hogy első ízben nyílhat lehetőség a szaporítók elleni határozott büntetőjogi fellépésre, valamint szigorúan szankcionálnák a különös visszaesőket és állatmérgezéses eseteket. Sőt, utóbbinak már az előkészülete is büntetendő lenne, és nem csupán az állatviadal szervezőit, hanem az azon résztvevőket is büntetnék -részletezte a miniszteri biztos.

Képünk illusztráció. FORRÁS: SHUTTERSTOCK

A jogszabály célja, hogy megteremtsék az állatkínzásban új minősített esetek létrehozásával a szigorúbb büntetőjogi fellépés lehetőségét. A képviselő úgy fogalmazott: három évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntethető az, aki az eltiltás ideje alatt követ el állatkínzást, vagy bűnismétlő. Ha pedig különös visszaeső, vagy méreg kihelyezésével több állatot is elpusztít, öt évig is terjedhet a szabadságvesztés időtartama.

A szaporítók esetében az a javaslat, hogy egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntessék azt, aki az állatkínzást szaporítással összefüggő haszonszerzési cél érdekében tíznél nagyobb számú, kedvtelésből tartott állatra a jó gazda gondosságának elmulasztásával követi el –írja  a Bors.

life

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

50 km/óra helyett 128 km/óra sebesség, lakott területen, a közigazgatási bírság 468 ezer forint, .. de talán be kellett volna vonni a szabálysértő vezetői engedélyét pár évre… Neked mi a véleményed erről?

Géza

Erdőben találtak rá túrázók a tavaly novemberben eltűnt BV-dolgozó holttestére. Az áldozat a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet dolgozója volt..

Géza

Halálos áldozata és számos sérültje van annak a balesetnek, amely a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszaeszláron, egy vasúti átjáróban történ (18+)

Géza