Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Komoly kiesést okoz a győriek sztrájkja

Egyre nagyobb méreteket ölt a sztrájk az Audinál.

A magyar dolgozók munkabeszüntetése miatt már a németországi központban is áll a munka, mert hiányoznak a Magyarországon készített motorok. A sztrájk azután indult, hogy a munkáltatói és a munkavállalói oldal nem tudott megegyezni a béremelés mértékében. A leállás minden félnek komoly anyagi veszteséget jelent.

Munkásokkal volt tele kedd délután a győri Audi gyárudvara. Több ezer ember, szinte valamennyi dolgozó ott volt, hogy megtudja, hogyan döntött a vállalat vezetése a béremelésekről. Az M1 stábja csak a kerítésen kívül tudta elkészíteni a felvételeit, mert a vállalat nem engedte be a sajtó munkatársait, akik között német tévések, tudósítók is voltak.

De nem csak a kerítésen belül, hanem azon kívül is sokan összegyűltek, a sztrájkolók családtagjai, a szimpatizánsok és a szolidaritást vállaló szakszervezetek is.

Jelentős veszteségeket okoz a leállás

A rögtönzött munkásgyűlésen a munkabeszüntetést meghirdető szakszervezet egyik vezetője arról beszélt, hogy a megegyezés érdekében ők is tettek engedményeket, de az alapvető követelésekből nem tudnak engedni.

Így például a 18 százalékos, de minimum 75 ezer forintos alapbéremelésből, illetve, hogy a cafeteria összege 787 ezer forint legyen. A szakszervezeti vezetők tisztában vannak azzal, hogy az immár 6 napos leállással jelentős veszteséget okoznak a gyárnak, de szerintük a vállalat vezetése is felelős ezért.

Az M1 megkeresésére a győri vezetés és a németországi központ csak annyit reagált, hogy a bértárgyalások alatt nem nyilatkoznak, mert nem akarják megzavarni a tárgyalásokat.

A bértárgyalásban a kormánynak nincs szerepe

A kormány is figyeli a Győrben történteket, a külgazdasági és külügyminiszter az M1 Híradójának úgy fogalmazott: a bértárgyalásban a kormánynak azonban nincs szerepe.

„Nagyon reméljük, hogy a bérmegállapodás minél előbb létrejön a dolgozók és a vállalat vezetése között. Reméljük, hogy egy olyan megállapodás jön majd létre, amely a győri dolgozók számára is megfelelő lesz” – nyilatkozta Szijjártó Péter.

A mielőbbi megállapodást sürgeti, hogy már nem csak Győrben, hanem az Audi központi üzemében, a bajorországi Ingolstadtban is szünetel a munka, mert hiányoznak a Magyarországon készített motorok. Az Audi másik németországi üzeme, a neckarsulmi gyár még nem állt le, de állítólag csak szerdáig van megfelelő számú motor a járművek összeszereléséhez.

A gazdaság teljesítményét is befolyásolhatja a sztrájk folytatása

A németországi gyárak működése mellett a gazdaság teljesítményét is befolyásolhatja a sztrájk folytatása, hiszen a győri Audi a magyar GDP másfél százalékát állítja elő, árbevételét tekintve jelenleg a magyar gazdaság zászlóshajójának számít.

Éppen ezért a már csaknem egy hete tartó sztrájknak is lesz hatása a magyar gazdaság teljesítményére, még ha egyelőre csak kis mértékben.

A német sajtó is folyamatosan beszámol a győri Audinál zajló sztrájkról, és arról is tudósítanak, hogy az Audi felügyelőbizottságának egyik tagja, Johann Horn, aki maga is szakszervezeti vezető, élesen bírálta az európai alacsony bérezést, figyelmeztette a munkaadókat, hogy ne játsszák ki Európában a foglalkoztatottakat egymás ellen, és egyúttal szolidaritásáról biztosította a magyar munkavállalókat.

Forrás: MTI

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás