Komoly károkat okozott Magyarországon a nyugatról érkező Ciara ciklon. Főleg a Dunántúlon volt ítéletidő, fák dőltek ki és tetőket rongált meg az erős szél.

A tűzoltókat délutánig több mint háromszázszor riasztották. A Balaton vize is megbillent, a legnagyobb kilengés 82 centiméter volt a keleti és a nyugati part között. A legerősebb széllökést a Kékestetőn mérték, ott 111 kilométer per órával tombolt a vihar – hangzott el az M1 Híradójában.

Az erős szél és a magas vízállás miatt kilépett a Balaton a medréből, kagylókat és kavicsokat sodort a parti sétányra a víz.

A kompok is leálltak

A Balaton több, mint hetven kilométer hosszú, így sekély tó lévén a meder ideális ahhoz, hogy a tó hosszanti keresztmetszetével párhuzamosan fújó délnyugati szél áttolja a víztömeget a keleti medencébe. Az eset nem először fordul elő, Balatonkenesén többször mértek már ötven centiméternél magasabb vízszintet, mint ugyanabban a pillanatban Keszthelynél – közölte a közmédia helyszíni tudósítója.

A legnagyobb különbséget a déli órákban mérték:

82 centimétert a keleti és a nyugati part között.

A szél sebessége pedig meghaladta a 100 kilométer per órát. Az erős hullámzás és az oldalirányú szél miatt a kompok is leálltak.

(Fotó: MTI/Sóki Tamás)

Tetőket bontott meg, fákat döntött ki és kéményeket rongált meg a szél

Mukics Dániel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője közölte, hogy este 7 óráig 397 helyszínen volt szükség tűzoltók beavatkozására a viharos szél miatt.

120 épületben keletkezett kár: tetőket, bádoglemezeket, kéményeket rongált meg a szél. Győrben egy sportcsarnok tetején bontotta meg a szél a sátorponyvát, Szentlőrincen egy általános iskola kapujára dőlt fa. A lakóházak mellett több középületben is kárt tett a szél.

240 helyszínre

kidőlt fák, letört faágak miatt riasztották a tűzoltókat.

A fák több helyen is villanyvezetékre dőltek, emiatt országszerte több ezer fogyasztási helyen van átmenetileg áramszünet. A szolgáltatók és a tűzoltók folyamatosan dolgoznak.

Megnövekedett menetidőre kell számítani

„A közlekedésben is megnövekedett menetidőre kell számítani. A katasztrófavédelem minden autóst arra kér, hogy a megszokottnál lassabban közlekedjen, így könnyebben ki tudja kerülni a kidőlt fákat, letört ágakat, leszakadt villanyvezetékeket. Az autósok, ha tehetik, ne parkoljanak fák, reklámtáblák, villanyoszlopok alatt” – mondta a szóvivő.

Mukics Dániel kitért arra is, hogy érdemes elemlámpát és elemeket, vagy gyertyát és öngyújtót előkészíteni, valamint feltölteni a mobiltelefont arra az esetre, ha átmenetileg szünetelne az áramellátás. Ha valaki leszakadt villanyvezetéket lát, ne közelítse meg, hanem azonnal értesítse a 112-es segélyhívó számon a hatóságokat.

Tűzoltók házra dőlt fát távolítanak el vihar után a Zala megyei Söjtörön (Fotó: MTI/Varga György)

„Zala megyében a nap folyamán több mint ötven esetben hívták a tűzoltókat viharkárok miatt” – mondta el Kalamár Norbert, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. A legtöbbször utakra, vezetékekre dőlt fák vagy leszakadt ágak miatt kellett közbeavatkozniuk, néhány esetben pedig tetőlemezeket bontott meg a viharos szél.

Tolna megye több településén

tetőket bontott meg a szél,

és kidőlt fákat kellett eltávolítani a közterületekről. Az E.On tájékoztatása szerint Tamásiban, Iregszemcsén, illetve a Baranya megyei Szentlőrinc térségében vezetékekre dőlt fák okoztak áramkimaradást.

„Somogy megyében a viharos időjárás miatt szintén tetők, kémények, gépkocsik rongálódtak meg, fák dőltek elektromos vezetékekre” – mondta el Török Sándor, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője. A legtöbb kár Kaposváron és környékén történt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat két megye, Zala és Baranya kivételével keddre is az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az erős szél veszélye miatt. Több megyében a zivatarveszélyre is figyelmeztetnek.

Közel tízezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz

A múlt heti viharok is jelentős károkat okoztak országszerte, közel tízezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz. Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője azt mondta: a társaságok arra számítanak, hogy a következő hetekben akár az egymilliárd forintot is elérheti a kifizetések összege.

A viharos időjárás miatt több Budapestet érintő repülőjáratot kellett törölni, összesen tizenegy – induló és érkező – járatpárt. Ezt nem a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, hanem a célállomások környezetében tapasztalható időjárás indokolta.

Az erős széllökések több repülőgépet is veszélybe sodortak

A helyenként 145 kilométeres széllökések több repülőgépet is veszélybe sodortak az Egyesült Királyságban. Egy Birminghambe tartó járat pilótája sem tudta elsőre letenni a gépet, a futómű épphogy elérte a talajt, miközben a gép jobbra-balra billegett. Végül sikerült a landolás.

Egy New Yorkból Londonba tartó járatnak az utasainak azonban

nem a félelem miatt volt emlékezetes az utazás,

ők részesei lehettek egy új rekordnak. Gépük nyolcvan perccel gyorsabban szelte át az Atlanti-óceánt, mint ami a menetrendben szerepel. Az egyik utas elmondása szerint a korai érkezésnek csak az volt a hátulütője, hogy senki sem várta őt a reptéren.

(Fotó: EPA/Hayoung Jeon)

Az orkán erejű szelet hozó Ciara Franciaországot is letarolta, Lorraine városában letépte egy iskola tetejét. Senki sem sérült meg, de hétfőn szünetelt a tanítás.

Lille-ben pedig egy szálloda burkolatát bontotta meg a szél, a nagyobb bádogdarabok a földre zuhantak. A hatóságok lezárták a környéket.

Már halálos áldozata is van a viharnak 

Németországban is komoly károkat okozott az óránkénti 170 kilométeres sebességű szélvihar, Frankfurtban egy építési daru dőlt a Szent Bertalan dóm tetőszerkezetére. A város polgármesterét sokkolta a látvány.

A Németországban Sabine névre keresztelt szélvihar az egész országon végigvonult. Bajorországban és Baden-Württembergben a legmagasabb fokozatú riasztást rendelték el.

M1, Hirmagazin.eu

ElőzőÍtéletidő tombol az Egyesült Államok déli tagállamaiban
KövetkezőÚtnak indították a Nap sarkvidékeit felderítő űrszondát
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza