A több ezer éves bölcsességet, mely szerint a helyén mondott szó olyan, mint az aranyalma ezüst tányéron, jól ismerjük. Mégis mennyi fájdalom, szomorúság, „mosolyszünet” vagy családi veszekedés született a nem megfelelő szavak miatt.
A több ezer éves bölcsességet, mely szerint a helyén mondott szó olyan, mint az aranyalma ezüst tányéron, jól ismerjük. Mégis mennyi fájdalom, szomorúság, „mosolyszünet” vagy családi veszekedés született a nem megfelelő szavak miatt, vagy azért, mert indulatos, netán hibáztató hangnemben történt a kommunikáció. A legtöbb esetben a társ nem érti, hogy a másik miért pont úgy reagált, vagy miért van az, hogy gyakran szinte ugyanazon forgatókönyv szerint vesznek össze, s ami a legérdekesebb, hogy mindketten úgy érzik, a másik az, aki inkább hibás a kialakult helyzetért.
A férfi szerint a nő túlságosan érzékeny, a nő pedig azt gondolja, hogy a férfi érzéketlen. Amilyen sok lehetőséget nyújthatna az örömre és boldogságra a kellemes modorú, szeretetteljes beszéd, épp olyan sok csalódást okoz a megannyi apró, a másik által gyakran észre sem vett bántás vagy figyelmetlenség. Az egyik legnagyobb ajándék, amit szeretteinknek adhatunk, nem kerül semmibe, mégis annak, akinek szól, megfizethetetlen. Hiszen a férjnek semmibe nem kerül, ha csak úgy, minden ok nélkül, mondjuk autóvezetés közben, megsimogatja nejét, és azt mondja neki, hogy „olyan jó, hogy te vagy a feleségem”. Ezzel olyasvalamit ajándékoz neki, amit sehol nem lehet megvásárolni. Hány családi otthon lenne sokkal boldogabb, ha ezek a semmibe nem kerülő, mégis oly sokat jelentő mondatok, dicséretek elhangoznának? Valami miatt azonban épp ezek, az úgynevezett pozitív üzenetek hiányoznak, vagy csak nagyon ritkán fordulnak elő mindennapi megnyilvánulásainkban. Szüleinktől, óvodai majd iskolai pedagógusainktól, később pedig a munkahelyünkön sajnos általában kevés pozitív visszajelzést kapunk. Nem meglepő hát, hogy a pozitív kommunikációs beállítódás nemigen alakul ki magától egyikünknél sem. Hajlamosak vagyunk természetesnek tartani azt, ha valami a dolgok rendes menete szerint zajlik, és nem is gondolunk arra, hogy megdicsérjük, vagy egy-két elismerő szóval „megsimogassuk” a másikat. Ellenben sokan nagyon is készek arra, hogy gyorsan szóvá tegyék, ha nem úgy történik valami, ahogy szerintük kellene. Ha megszámolnánk, hogy családunkban egy nap hány pozitív, és hány negatív megnyilvánulásunk van, valószínűleg nem lennénk elégedettek az eredménnyel.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy legtöbbünknek tudatos erőfeszítéseket kell tennünk, oda kell figyelnünk magunkra, hogy megtanuljunk pozitívabban kommunikálni. A sikeres, jó légkörű családok egyik kommunikációs titka, hogy náluk több – a másikat elismerő, vagy szeretetüket kifejező – kedves szó hangzik el. Ha tehát javítani szeretnénk környezetünkben, családunkban a légkört, meg kell tanulnunk több „verbális simogatást” adnunk a körülöttünk élőknek.
Forrás: Nyitott Szemmel
