15.6 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőPrograminfóKoller Zsolt történelemtudósunk, a "Történelem rocksztárja", sikerre viszi a magyarokat az Amerikai...

Koller Zsolt történelemtudósunk, a „Történelem rocksztárja”, sikerre viszi a magyarokat az Amerikai Egyesült Államokban! Köszönjük Zsolt!

Az eddigi pontosított amerikai program:

– 6 díszelőadás a Smithsonian Intézetben.
Az első két dísz előadás zártkörű lesz, ahová az USA közéleti és politikai vezetői, „nagyágyúi” lesznek jelen, több világsztár és világhírességgel együtt. Az előadásokon minden esetben Hunyadi zászló lesz kitéve Zsolt mellett.

– San Diego és a Columbia Egyetemeken két kurzus „A Hunyadiak kora”- címmel (8 előadás/egyetem)

Itt nagyon fontos, hogy az előzetes szervezések alapján, az egyetemeken várt 80-80 fős érdeklődő csoportok létszáma, már most meghaladta a 300-300 főt.

Ez azt jelenti hogy több kurzust is kell tartania Zsoltbak, ami azért örvendeztető, mert fiatal tudósunk hírét viszi kis Magyarországunknak, a magyar embereknek a tengerentúlra.
Amennyiben a kurzust követően a résztvevők által kitöltött értékelő lapokon a tetszési index eléri a 87%-ot, akkor először a magyar és az USA történelemben, az USA-ban a nyári egyetemek keretében, szakiránynak megfelelően állandó Hunyadi kurzusok lesznek!!!  

– 25 perces találkozó a világhírű filmrendező személyi asszisztensével.

Az adott találkozón az amerikai konzulensi hivatal által felajánlott „külső szakmai konzulensi” feladat meghatározására, pontosítására kerül sor, valamint a későbbi együttműködés technikai részleteit beszélik át a felek, a tervezett Hunyadi Mátyás sziléziai hadjáratáról készülő mozifilm tekintetében..
– CNN. 16 perces exkluzív interjú.
– Találkozó az USA elnöki kabinetjének oktatásügyekért felelős képviselő asszonyával. (Bizottsági Elnök Asszony)
– Találkozó az USA katonai akadémiáján és jelentős katonai oktatási intézményeiben az európai késő középkor hadi stratégiáját, hadművészetét és hadtörténetet oktató, tanító vezetőkkel, konzulensekkel, instruktorokkal.

– Két díszelőadás az Amerikában élő magyar közösségeknek.

– Sajtó tájékoztató a vezető USA médiáknak, újságoknak.

Fontos kiegészítés:
– A külföldi vélemények, reagálások szerint: (idézetek)
1- „Koller Zsolt letette az alapkövét egy magyar történelmi világsikernek.” 
2 – Koller Zsolt világtörténelmet írt a magyar nemzetnek! 
3 – Koller Zsolt elérte azt amit még soha senki a világon, sikerre viszi a magyar történelmet az USA-ban.
4 – Koller Zsolt a Hunyadiak XXI. századi hadvezére, győztes Hunyadi hadjáratot vezet az USA-ban.
– Jelenleg már a 3. kiutazást szervezik a számomra!

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work