25.6 C
Budapest
2022. június. 29. szerda

Kokain lehetett a focista halálát okozó balesetben részes taxis szervezetében

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

A jogosítvány nélkül vezető sofőrnek nyomkövetőt kell viselnie, és nem hagyhatja el az otthonát.

Bűnügyi felügyelet alá helyezték azt a taxisofőrt, aki kedden este karambolozott Halgas Tiborral, a Ferencváros és a DVTK korábbi futballistájával, aki meghalt a balesetben.

A 24.hu-nak Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője elmondta, hogy a Fővárosi Törvényszék június 7-ig rendelte el a gyanúsított felügyeletét, azzal, hogy a férfinak nyomkövetőt kell viselnie, és nem hagyhatja el az otthonát.

A férfi a tárgyaláson tett beismerő vallomását, a nyomozási bíró által elrendelt végzést mindenki tudomásul vette.

A portál azt írja, hogy a gyorsteszt kokaint mutatott ki a szabálytalanul előző taxis szervezetében. Ha a végleges szakértői vélemény megerősíti ezt az eredményt, akkor szinte biztosra vehető, hogy a későbbiekben komolyabb kényszerintézkedést fognak indítványozni vele szemben.

Február 4-én este Budapest XIX. kerületében, a Ferihegyi repülőtérre vezető úton ütközött össze két személyautó. A karambol következtében az egyik kocsi felborult, a balesetben pedig egy férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Az később derült ki, hogy az elhunyt Halgas Tibor, a Ferencváros és a DVTK korábbi labdarúgója volt.

Blikk írta meg, hogy a balesetben érintett egyik autó, egy taxi sofőrje nem is vezethetett volna, mivel a rendőrség korábban bevonta a jogosítványát.

A Fővárosi törvényszék közleményében részleteket árult el a baleset körülményeiről. Azt írták, hogy a taxis előzésbe kezdett, ezért áttért a menetirány szerinti baloldali forgalmi sávba, ott ütközött össze a vele szemből érkező, ellentétes irányba közlekedő  focista személygépkocsijával.

A sértett autója az ütközés következtében megpördült, szalagkorlátnak ütközött, majd az út menti fás területre csapódott.

A sértett a mentőorvosi ellátás ellenére vesztette életét.

hvg, Hirmagazin.eu

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

banner
onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Döbbenetes állítás: a szakértő szerint már nem fogjuk Michael Schumachert élve látni

Ha a Forma-1-es hírekről első kézből akarunk értesülni, akkor feltétlenül figyelni kell az ismert újságíró, Frankl András szavaira. A...

Napokig nem tudják használni a bankkártyájukat egy magyar pénzintézet ügyfelei

Önhibáján kívül több ezer banki ügyfél használható bankkártya nélkül marad a következő napokban. A probléma a Sopron Bank...

Tényleg durva az áremelkedés: itt vannak a KSH hivatalos adatai

A fehér kenyér, a csirkecomb vagy a trappista sajt ára több mint 40 százalékot nőtt a tavalyi évhez...

Enyhítenének a beteg gyerekek szenvedésén: 12 éves kor alatt is engedélyeznék az eutanáziát a hollandok

A holland egészségügyi minisztérium engedélyezné az eutanázia végrehajtását 12 év alatti, elviselhetetlen fájdalommal küszködő, halálos betegségben szenvedő gyermekeken...