21.1 C
Budapest
2022. május. 28. szombat

Kocsis Máté: Jakab Péter most hangoskodjon!

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

„Álljon szépen elő az a jobbikos »honatya«, aki becsempészte az Országgyűlés hivatalába ezt a gránátot!”

  • írta közösségi oldalán Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, miután tegnap kiderült: Szabó Bence, a Jobbik ifjúsági tagozatának tagja kezében robbant fel a füstgránát, amely következtében működésbe lépett a tűzjelző, és milliós anyagi kár keletkezett a Képviselői Irodaház szerverszobájában. A Jobbik az eset után azt állította, véletlen baleset történt, az említett képviselőt pedig vétlennek nevezte.

„Népszerű eszköz ez manapság az egyre erőszakosabb baloldaliak kezében, hiszen ilyet dobott Fekete-Győr András is a rendőrökre, ami miatt most bíróság előtt áll.

Az ő esetében a baloldali propagandasajtó – és ő maga is – ártatlan kis füstgyertyáról beszélt, amit csak »elejtett«” – jelezte a frakcióvezető, aki megjegyezte: ha ugyanezt az eszközt fociultrák dobálják, akkor az már „emberi élet kioltására alkalmas füstbomba”.

„Milliós kárt okoztak a hivatal szervereiben, szélsőséges hülyegyerekek miatt kellett a tűzoltóknak kivonulniuk a helyszínre, és sok emberben keltettek riadalmat”

– közölte Kocsis Máté, akiben olyan kérdések merültek fel, hogy minek is kell egy füstgránát abba az épületbe, tulajdonképpen mikor akarták azt felhasználni, ha a tegnapi eset csak véletlen volt, és hogyan kerülhetett az épületbe egy ilyen veszélyes eszköz.

Egyébként az irodaházba történő belépéskor az őrök mindenkit tüzetesen átvizsgálnak – kivéve a parlamenti képviselőket. A frakcióvezető szerint egy jobbikos hozhatta be a füstgránátot, amely aztán felrobbant.

„Ilyenkor legyenek tökösek, és ne vitessék el a balhét a beosztottaikkal! Jakab Péter most hangoskodjon!”

– szólította fel a párt elnökét, humorosan megjegyezve: az eset után állítólag sült krumplit is találtak a tett helyszínén.

 

magyarnemzet

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Angol-kínai autómárka érkezik az országba, leveri minden más autó árát.. – képgaléria

Az angol-kínai cooprodukcióban készült autó full-full extrás alapszinten, gyors, kényelmes, alacsony fogyasztású és ára fele az átlag kommersz...

Durva tervek szivárogtak ki Putyin környezetéből: jöhet a második támadás Kijev ellen

A lettországi székhelyű független orosz portál, a Meduza szerint a Kreml állítólag egy második támadást fontolgat az ukrán főváros...

Moszkva állítja: Nigériában található amerikai laborokból származik a majomhimlő, .. és az eredeti “terv” nem ez volt.. – Szólj hozzá!

Olyan összeesküvés-elmélettel támad a Kreml, amelynek sajnos van reális alapja.. Legalább négy amerikai ellenőrzésű biolaboratórium működik Nigériában, ahonnan a...

Orbán Viktor megint győzelmet aratott? – A miniszterelnöknek tetsző kompromisszum jöhet az olajembargó ügyében

Az Európai Unió olyan tervet eszelt ki az orosz olajembargóval kapcsolatban, amely Orbán Viktornak is tetszhet majd. Ezek...