13.9 C
Budapest
2024. február. 26. hétfő

Kócsagőrverseny a Tisza-tavon

Dátum:

Megosztás:

hirmagazin 2015 06 15 151145
2015. 06. 15. – 13:10
forrás: M1/Kék bolygó

Naplót vezetnek, madarakat figyelnek meg a természet szerelmesei, az Y Triász mozgalom által alapított Matula- és Tutajos-díjért küzdenek.
Az első hivatásos fizetett természetvédelmi őrök a 20. század elején a Kis-Balatonon működtek, a dolguk az volt, hogy az akkor nagyon megritkult nagy kócsagok egyetlen megmaradt telepét őrizzék. Ők voltak a kócsagőrök. Így alakult ki az ifjú kócsagőr elnevezés – meséli a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója.

A verseny ötletét az adta, hogy három évvel ezelőtt a Hortobágyi Nemzeti Park egy különleges programmal szerette volna megünnepelni fennállásának 40. évfordulóját, ezért összeült három, egymáshoz látszólag nem tartozó szervezet: a Fürge Diák Iskolaszövetkezet, a 30Y rockzenekar és a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatósága.

Elkezdtek ötletelni, és így született meg a természetvédelmet népszerűsítő országos Ifjú Kócsagőr Program. A lényeg tulajdonképpen az, hogy mindenki jól érezze magát, és egy kicsit megfertőződjék ezzel a nagyon súlyos betegséggel, amit természetvédelemnek hívnak – magyarázza Szilágyi Gábor igazgató.

hirmagazin 2015 06 15 151115

Idén a több száz jelentkező közül 33-an tölthetnek el kéthetes szakmai gyakorlatot tapasztalt természetvédelmi őrök irányítása alatt a tíz hazai nemzeti park egyikében. A versenyben öreg és ifjú kócsagőr együtt mérettetik meg. Egyikőjük az M1 Kék bolygó című magazinjában azt mondja, mindenképpen szeretne a természetvédelem területén elhelyezkedni, akár nemzeti parknál, akár valamilyen egyesületnél, de a fő cél a Hortobágyi Nemzeti Park lenne.

Az Ifjú Kócsagőr őszi országos döntőjében már csak a 11 legjobb páros vesz részt. Idén a Kiskunsági Nemzeti Park táborában kell majd kiállni az őri próbákat, itt terepen is lesznek különböző akadályok, ezeken is át kell majd magukat küzdeniük magukat azoknak, akik meg szeretnék nyerni a Y Triász mozgalom által alapított Matula- és Tutajos-díjat.

A nyertes páros részt vehet az Európai Nemzeti Parkok Szövetségének regensburgi konferenciáján és a csehországi Sumava Nemzeti Parkba is meghívást kap. Az idei év újdonsága, hogy Ifjú Kócsagőr versenyt a neten is lehet követni a www. ifjukocsagor.furgediak.hu weboldalon.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Új kínai autómárka – Előzés a selyemúton – Omoda 5 menetpróba – képek

Leánykori nevén Chery, a formája bevállalós, és nem akarja a vevőre erőltetni a zöld jövőt: az Omoda 5...

Megható pillanatok közepette köszöntötték a világbajnoki hősöket – videó

Kitörő lelkesedéssel és egyedi ajándékokkal várták a DFVE utánpótlás csapatai a világbajnokságon ezüstérmes és olimpiai részvételét kiharcoló női...

Óriási tűz Budapesten, rohantak a helyszínre a fővárosi hivatásos tűzoltók – 15 embert kellett menekíteni..

Tűz volt egy társasházi lakásban Budapest III. kerületében, a Hévízi úton. Az első emeleti lakás nappalijában öt négyzetméteren berendezési tárgyak...

Orosz drón üldözte a német külügyminisztert – videók

Annalena Baerbock német külügyminiszter az orosz–ukrán háború második évfordulóján Ukrajnába látogatott. Odesszában további német támogatást ígért ukrán kollégájának....